Ennyi volt :(

Fent van... fent van az utolsó fejezet! :'( Egyik szemem sír, a másik nevet. Már több mint egy éve írom ezt a történetet, és immár eljutottam a második rész végéhez is. Egyszer ugye próbáltam befejezni, de nem nagyon ment, mert nem tudtam itt hagyni a szereplőimet, ezért is született meg a második rész, a Sunlight in the darkness. Örülök, hogy végig követtetek engem, és kommentárjaitokkal hatalmas mosolyt csaltatok az arcomra. :D
Köszönöm mindent Nektek!!!!!!!!

Szeretnék egy idézettel búcsúzni, ami egy számomra nagyon kedves írónőtől származik. "Minden vég egyben egy kezdet is." Libba Bray

És ne feledjétek, megtaláltok a többi történetem oldalán!


2011. június 24., péntek

Hírek

Sziasztok!
Elgondolkodtam azon - Andi hatására -, hogy megírom nektek Bella és Jake esküvőjét egy kis novellába. És úgy döntöttem, hogy miért is ne írnám meg, mi történt kedvenc párosunkkal az utolsó fejezet után. Persze, nem fogok mindent leírni egészen a "míg meg nem haltak" részig, az esküvő utáni életüket a ti fantáziátokra bízom. :D De abban biztosak lehetünk, hogy Bella és Jacob további élete nyugodtan zajlik, valahol a betűk-szavak-mondatok hátterében. :D Szegények már megérdemelték. :) Na, de a lényeg az, hogy még megírom az esküvőt, és utána végleg magukra hagyom a szerelmeseket, éljék az életüket nyugodtan. ;)
Azt, hogy mikor tudom hozni nektek, még nem tudom, mert hiába van nyár, hát eléggé nehézkes az írás. De lesz. :D Már egy képet készítettem is hozzá, de azt majd csak a fejezetben/novellában teszem közzé. :D
Addig is, mindenkinek kellemes nyarat, sok pihenést kívánok!!!!!!
Puszi!!

bea

2011. május 20., péntek

~II/14. rész~

A vállamban égő fájdalomtól a földre zuhantam. Éreztem, ahogy a kegyetlen fájdalom az egész testemben végigmorajlik. Ugyan az a fájdalom volt, mint mikor James megharapott. De most nincs itt senki sem, aki megmenthetne. Azzá fogok válni, amivé egykor mindenemet feláldoztam volna. De most már nem… nem akartam vámpírrá válni. Jacob nem tudná elviselni, ha én is olyan szörnyé válnék, mint az ősi ellenségei. De az egyre növekvő kín biztosított róla, hogy meg fog történni.

- Bella, sajnálom, de te akartad ezt – guggolt le mellém Daniel. Nem tudtam válaszolni, mert az éles fájdalomtól kezdtem elveszíteni az eszméletem. Az utolsó, amire emlékszem, hogy karjai a hátam és a térdem alá furakodnak, hogy felemeljen a földről, és elájultam.

Jacob szemszöge

Egész úton tövig nyomtam a gázpedált, mit meg nem adtam volna egy százszor gyorsabb kocsiért. Kezdett úrrá lenni rajtam a pánik, hiába próbáltam magam nyugtatni azzal, hogy Bella hazafelé biztos megállt valahol beszélgetni. Volt egy olyan érzésem, hogy ez nem így van. Valahol mélyen magamban éreztem, hogy baj van.
A városba érve sem lassítottam, és egyenesen az iskolához száguldottam. Az iskola előtt kiugrottam a kocsiból, nem törődve azzal, hogy leállítsam a motort. Berohantam az épületbe, de a portás szerint Bella nem ment vissza azóta, mióta vége lett az óráknak. Visszarohantam a parkolóba, ahol összefutottam Carolyne-nal.

- Car – kiabáltam utána, mielőtt beszállt volna az autójába, és odaszaladtam hozzá.

- Jake, helló!

- Szia, Car, nem láttad Bellát? – hadartam el a kérdésem.

- Nem, utoljára órán láttam. Miért?

- És Seant? – kérdeztem tőle, figyelmen kívül hagyva a kérdését.

- Őt sem láttam. De Jake, mi a baj? Látom rajtad, hogy valami nem stimmel.

- Bella nem ért haza délután óta, és már mindjárt este van. És Seant sem látta senki sem délelőtt óta – mondtam, majd elindultam az erdő irányába, hátha Bella inkább arra felé ment haza.

Ahogy a beljebb mentem a fák között, valami pirosat pillantottam meg a földön heverni. Egy táska volt… Bella táskája. Odarohantam és felvettem, de akkor valami furcsa émelyítő szag csapta meg az orrom. Még soha nem éreztem ilyet, de tudtam, hogy nem jelent jót.

- Bella – kiabálni kezdtem a fák sűrűjébe, és füleltem, hátha meghallok valamit, de helyette Carolyne hangja törte meg a csendet.

- Jake, miért lenne Bella az erdőben. Nézted már a házuk felé vezető úton?

- Ezt találtam – mutattam fel a kezemben szorongatott táskát. – Belláé. Valamiért nem ment haza. És ez a sza… - haraptam el a mondatot. – Car, jobb, ha most rögtön haza mész, nem akarom, hogy bajod essen.

- De miért esne? – nézett rám értetlenül.

- Csak menj haza! – utasítottam, és elindultam beljebb az erdőbe a kellemetlen szagot követve.

- Jake, várj! – kiáltott utánam.

- Mi az? – förmedtem rá. – Ne haragudj, csak nagyon ideges vagyok. Bella az erdőben van, és az a vá…

- Vámpír bántani fogja – fejezte be helyettem a mondatot. Mintha földbe gyökerezett volna a lábam, nem tudtam megmozdulni, annyira meglepett, amit Car mondott. Honnan tud ő a vámpírokról?

- De… de… - makogtam.

- Jake, ha tényleg vámpírok vannak itt, akkor nem érünk rá mesélgetni egymásnak. Menj, változz át, és szólj a többieknek!

- Öhm, oké, te pedig menj haza!

- Nem Jake, veled megyek! – mondta határozottan. A legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy menjen haza, de nem értem rá efféle marakodásra, minden másodperccel kifogyunk az időből. Gyorsan elrohantam és átváltoztam. Szerencsémre a fiúk még kint járőröztek, így hallhatták a gondolataimat. Átadtam nekik minden apró információt, az illatot, az erdőt, de igyekeztem kizárni, amit Carról tudtam meg, nem hiányzott, hogy most ezen álmélkodjanak, mikor Bella veszélyben van. És Sean, vajon ő hol lehet? Előbb eltűnt, mint Bella, és azóta senki nem hallott róla. A fiúk egy része Bella után indult a másik fele, pontosabban Embry, és Jared pedig Sean felkutatására.

Ha kell az egész Olympic félszigetet tűvé teszem értük. Miután mindenki elindul, hogy elvégezze a feladatát, gyorsan visszaváltoztam, és visszarohantam Carhoz.

- Jönnek a többiek. Car, itt kell, hogy most hagyjalak. Csatlakozom a többiekhez, és kinyírom azt a szemetet, aki elrabolta Bellát.

- Jake, ezt vidd magaddal. Ha ne adj isten megharapták Bellát, add ezt be neki! – Kihúzta a nyakláncát a pólója alól, amin egy kis üvegcse lógott, levette róla, és felém nyújtotta. – Ha még nincs túl késő, ez lelassítja az átváltozás folyamatát. Apám készítette. Aconitnum Napellus, más néven farkasölőfű. De semmi köze hozzátok. Rátok nem ártalmas. Ha megissza, a szíve kissé lassabban fog verni, így a vámpírméreg is lassabban terjed a testében. De ne feledd, ezzel még nincs vége az átváltozásnak. Ha sikerült megtalálnod, és beadtad neki, akkor minél előbb gyertek el hozzánk. Apám régóta tanulmányozza a vámpírokat és a ti fajtátokat is. Sikerült pár gyógymódot kitalálnia, de nem száz százalék, hogy működni is fog. Sajnálom, Jake, de mindent megteszünk majd érte. Reméljük, a legjobbakat, de most menj, én addig szólok apának, hogy készüljön elő, mert elég nagy a valószínűsége, hogy Bellát megharapták, máskülönben minek rabolnák el?

- Köszönöm, Car – elvettem tőle az üvegcsét, és a zsebembe csúsztattam. Visszarohantam a fák közé, és mikor már négy lábon álltam, rohanni kezdtem a szag irányába. Hallottam a többiek kétségbeesett gondolatait, miközben Sean és Bella keresésére indultunk. Nem sokkal később Sam és Paul csatlakoztak hozzám. Noha Sam volt az alfa, én vezettem őket. Futottunk, ahogy csak tellett tőlünk, de az émelyítő szag kezdett eltűnni. Eddig is alig lehetett megkülönböztetni más szagoktól, de most még nehezebb lett. És ez azt is jelentette, hogy egyre messzebb kerülnek tőlük. Minden maradék erőmet bevetettem, hogy gyorsabban tudjak futni, és nem sokkal később Sam és Paul kicsivel lemaradtak mögöttem. Majd egyszer csak felvillantak előttem Embry és Jared gondolatai. Sean ott feküdt előttünk ember alakban, mozdulatlanul. Az egész teste tele volt zúzódásokkal és vérfoltokkal. Jared átváltozott, és lehajolt hozzá, hogy megnézze a pulzusát. Embry szemein keresztül láttam, hogy mikor a Jared keze Sean bőréhez ért, megijedt.

- Ki fog hűlni – mondta, de remegő kezét nem vette le barátja nyakáról. – Még van pulzusa! – kiáltott fel Jared.

Sean még él, de sürgősen segítségre van szüksége. Az a szörnyeteg teljesen elintézte őt. Ha meghal Sean, vagy ha Bellának baja esik, azt nagyon meg fogja bánni az a szemét.

Embry, vigyétek Carolyne-ékhoz! – utasítottam őket. Nem kellett magyarázkodnom, minden, amit Carral beszéltünk, lepergett Embry szemei előtt. Nem kérdezett semmit, gyorsan visszaváltozott, és azon nyomban megszűnt a kapcsolat köztünk.

Mi tovább futottunk arra, amerre még halványan érezni lehetett a szagot, és lassan újból erősödni kezdett. Nem sokkal később már kezdett elviselhetetlenné lenni, és már hangok is társultak hozzá. Bella fájdalmas kiáltozása, miközben az a vérszívó próbálta csitítgatni.

- Bella, nyugodj meg! Nemsokára vége lesz, és utána örökre együtt lehetünk – hallottam meg azt az irtózatos hangot. Nem bírtam tovább, nem várva a többiekre, kiugrottam a fák takarásából és rávetettem magam a vámpírra. Bella kiesett az öleléséből és láttam, mennyire meggyötört az arca. A vámpír hirtelen talpra ugrott, és nekem esett. Próbált a hátam mögé férkőzni, de nem sikerült neki. Én is több támadást indítottam felé, de túl gyors volt.

- Mit akarsz, kutya? – kérdezte vigyorogva. – Azt hiszed, egyedül kiállhatsz ellenem? A barátod sem járt sikerrel, miből gondolod, hogy te el tudsz bánni velem? – Egy újabb ugrással ledöntöttem a lábáról, de ismét iszonyatos gyorsasággal felkelt a földről. Tudtam, hogy fogy az időm, minél később adom be Bellának a szert, annál kevesebb esély marad, hogy megállíthatjuk az átváltozást. Abban a pillanatban Sam és Paul ugrottak elő, amitől a vámpír szemei elkerekedtek. Na, most dumáljon nekem, hárman vagyunk egy ellen.

Paul lassan a vámpír háta mögé lopakodott, miközben Sam és én próbáltuk elterelni a figyelmét. Majd mikor Paul a hátára ugrott, Sam előröl támadta meg. Nem volt több időm, muszáj volt cselekednem. Odafutottam szerelmemhez, kihúztam az apró dugót a fiolából és próbáltam minél többet megitatni vele. Bella próbált ellenkezni, de én tovább kényszerítettem. Miután a folyadék legördült a torkán, lassan kezdett csillapodni a fájdalma, de még így is elviselhetetlen volt számomra az a fájdalom, ami kiült az arcára.

A vámpír feje méterekkel a teste mellett feküdt. Paul visszahozta a fejét, és Sam meggyújtotta őket. A magasba halványlila füst szállt fel, mely olyan édeskés illatot árasztott magából, ami szúrta az orromat.

- Sietnünk kell! – ordibáltam, és felkaptam Bellát a földről. – Carolyne apja tud segíteni.

- Fuss, Jake! – kiáltottam Sam, és azon nyomban meg is iramodtam. Fáradt voltam, de úgy futottam, mint még soha. Az életemet tartom a kezeim között, nem veszíthetem el. Ha ő meghal, nekem sincs miért tovább élnem. Éreztem, hogy az erdő friss illata az arcomba csap, miközben száguldottam a fák között. Mikor beértem a városba, nem érdekelt senki sem, hogy megláthat úgy, ahogy vagyok, csak futottam és futottam, míg el nem értem Carék házát. Berontottam az ajtón, és kétségbeesetten kiáltoztam.

- Dr. Smith! Kérem, segítsen Bellán! – A doki arca hamarosan meg is jelent, és intett, hogy kövessem őt. A lépcső alatt egy kis ajtó nyílt, mely a pincébe vezetett, ahol egy egész laboratóriumszerűség volt berendezve. Lefektettem Bellát a középen elhelyezett vizsgálóasztalra, és hagytam, hogy Mr. Smith végezze a dolgát. – Meg tudja menteni, ugye? – kérdeztem, és éreztem, hogy a hangom megremeg.

- Nem tudom, de szerencsére még időben hoztad ide. Car, kérlek, segíts nekem – utasította a doki a lányát, aki odajött hozzám, kezembe nyomott egy plédet, amit gyorsan magam köré csavartam és leültetett egy székre.

- Jake, vért kell vennem tőled. Ha minden igaz, akkor a véred elpusztítja a vámpírmérget Bella szervezetéből. De… - hallgatott el hirtelen.

- De, mi? – sürgettem.

- Jacob, ez csak egy feltételezés. Az is lehet, hogy a véred épp az ellenkező reakciót váltja ki, és az fog elpusztulni, miközben a vámpírméreg még gyorsabban szétterjed a testében, így meggyorsítjuk az átváltozást is.

- De, ha meg sem próbáljuk, akkor is meg fog történni. Át fog változni! – kiáltottam és a karomat nyújtottam felé, hogy vegye le tőlem a vért. Felőlem az összest is elveheti tőlem, ha azzal megmenthetjük Bellát.

- Rendben – bólintott Car, és elszorított a felkarom, majd egy tűt szúrt a vénámba, és arra egy hosszú csövet kötött, ami egyenesen Bellához vezetett. – Lehet többször is meg kell, hogy szúrjalak, mert lehet, hogy a bőröd kilöki magából a tűt, mintegy védelmi mechanizmusként.

- Oké, csak csináld! – sürgettem. Lassan megindult a vörös folyadék a karomból, néztem, ahogy végigfolyik az átlátszó csövön és a Bella karjába szúrt tű felé halad. Szerencsére a bőrömben tovább kitartott a tű, mint hittünk, így csak háromszor kellett kicserélni, mellyel értékes másodperceket veszítettünk. De nem panaszkodhattam, hiszen a benne lévő farkas mentheti most meg életem szerelmét. Nem tudom, mennyi vért veszíthettem, de éreztem, hogy a szemeim kezdenek elnehezedni, majd hamarosan le is csukódtak.

Bella szemszöge

Mikor kinyitottam a szemem, meglepődtem, hogy a fájdalom szinte teljesen eltűnt a testemből. Talán már vége is? Átváltoztam? Nem éreztem semmi változást magamban. A fejemet forgattam, hogy megállapítsam, hol vagyok. Arra számítottam, hogy Danielt pillantom meg az ágyam mellett, ehelyett Jake fáradt tekintete fúródott az enyémbe. Jake…, mintha megállt volna a világ körülöttem. Mintha Jacob és én lennénk csak ebben a gyönyörű világban. Mintha ő lenne az egyetlen, akiért élnem kell, ő tart engem ezen a helyen, mint valami mágnes.

- Jacob – suttogtam, a hangom érces volt a szárazságtól.

- Bella, úgy aggódtam. De most már minden rendben lesz, ígérem neked.

- Tudom, Jake, tudom. – Jacob arca a számra tapadt egy pillanatra, amitől úgy éreztem, a mennyországba kerültem. – Jake – próbáltam felülni, ami nehézkesen ment, de szerelmem segített -, mi történt? Olyan fura minden, mintha…mintha…

- Carolyne apja segített. Rájött, hogy ha az én véremet a testedbe juttatjuk, akkor a méreg el fog pusztulni.

- Sean! – jutott hirtelen eszembe. – Hol van? Megtaláltátok?

- Igen, nyugodj meg, minden rendben vele. Még pár óráig ágyhoz lesz kötve, de utána össze- vissza futkározhat, mint egy kiskutya. Jól elintézte az a vérszopó, de én mondtam, Seant keményfából faragták – mosolygott.

- Daniel… - suttogtam, és felrémlett előttem, az az éles fájdalom, ami a vállamba hasított. Félrehúztam a ruhámat, hogy szemügyre vegyem a sebet, de a bőrömön semmi elváltozás nem volt. – Hogyan? – néztem értetlenül Jake-re.

- A vérem begyógyította a sebed.

- Akkor én most…?

- Nem, nem lettél farkas – mosolygott Jake, amitől a szívem hevesen kalapálni kezdett. – Dr. Smith szerint, ez a gyógyulási folyamat egyszeri. Szóval, ha legközelebb megpróbálsz elesni, szólj előtte, mert nem fogsz egykönnyen meggyógyulni.

- Jake, emlékszel mikor a bevésődésről meséltél nekem? – kérdeztem.

- Igen. De Bella, nem engedem, hogy megtörténjen velem. Soha. Én mindig téged foglak szeretni.

- De nem tudsz ellene, mit tenni. Ha bekövetkezik, úgy érzed, hogy örökre hozzá tartozol, nem lesz más, aki e világon tartana.

- Bella, honnan tu...?

- Jake, az előbb, mikor kinyitottam a szemem, és megpillantottalak, éreztem. Éreztem, hogy te vagy az, akit nekem rendeltek. És ez több mint szerelem. Azt hiszem…, azt hiszem, valahogy bevésődtél nekem – mondtam ki végül.

- De… de ez hogyan? – értetlenkedett szerelmem.

- Te mondtad, hogy a véred belém került. Eltűnt a méreg a szervezetemből, a sebem begyógyult, miért ne történhetett volna ez meg? Miért ne lettem volna egy pillanatra farkas? Elég volt egy pillanat ahhoz, hogy beléd vésődjek, hiszen te magad mondtad, ez örökké tart. Nem kell örökké farkasnak maradnom ahhoz, hogy a lenyomatom maradj.

- Bella, ez… ez csodálatos! Akkor ez azt is jelenti, hogy nekem te vagy a másik felem, még ha nem is te lettél az én lenyomatom. Jaj, szerelmem, annyira szeretlek! – ölelt át önfeledten Jake, ami hiába fájt, soha nem utasítottam volna el. – Bella, tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb alkalom, és hely, de már nem bírok tovább várni. – Jake a zsebében kezdett matatni, majd kiemelt belőle egy apró dobozt. – Isabella Marie Swan, megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz feleségül? – kérdezte fél térdre ereszkedve az ágyam mellett. A szívem még hevesebben kezdett verdesni, szinte már félő volt, hogy kiugrik a bordáim mögül.

- Igen, leszek a feleséged, Jacob Black – válaszoltam, és engedtem szerelmemnek, hogy az ujjamra húzza a csodálatos ezüstfoglalatba ültetett holdköves gyűrűt. Ez az aprócska tárgy volt kettőnk szerelmi záloga. De nem az ékszer számít igazán, és az, hogy mások lássák a közöttünk lévő kapcsolatot, hanem, hogy mi tudjuk egymásról, és magunkról, hogy bármit megadnánk a másikért, hiszen szeretni és szeretve lenni, annyit jelent, hogy minden oldalról érezheted a nap melegét*.

* David Viscott

Még utoljára megkérlek titeket, hogy írjátok meg a véleményeteket! És köszönöm az eddigi kommentárjaitokat!!  :)

2011. május 7., szombat

~II/13. rész~

Jacob szemszöge

Nagy nehezen beleegyeztem, hogy Bella egyedül sétáljon haza. De nem kell féltenem őt, hiszen valaki a fiúk közül úgy is járőrözik, és azóta nem is volt semmi probléma, mióta a vöröset elintéztük.

Port Angeles felé az út nyugodt volt. Alig akadt egy-két autó az utakon. Bent a városban sem volt óriási a forgalom, így könnyen odaértem az úti célomhoz. Kiszálltam a kis bolt előtt, és bementem. A helyiségben, kis vitrinekben különféle nemesfémből, csillogó-villogó ékszerek voltak elhelyezve. Az egyik pultnál egy középkorú nő mosolygós arccal fogadta megjelenésem.

- Jó napot, segíthetek valamiben? – kérdezte, mikor a gyűrűk felé vettem az utam.

- Öhm, azt hiszem, igen. Eljegyzési gyűrűt szeretnék venni a szerelmemnek.

- Oh, nem szerencsés még gratulálni, de fogadja jókívánságomat – mondta, majd nekiállt kihúzkodni a kis fiókokat, melyek a gyűrűket rejtették.

- Nagyon köszönöm – mosolyogtam, majd lenéztem az előttem lévő gyűrűtengerre.

- Esetleg van valamilyen elképzelése?

- Nem is tudom. Konkrétan nincs, a lényeg, hogy nagyon különleges legyen.

- Hmm, különleges – gondolkozott el hangosan. – Esetleg ez? – mutatott fel egy vékony karikájú, de annál nagyobb gyémánt ékköves darabot. Nagyon szép volt, de nem éreztem úgy, hogy az lenne a megfelelő.

- Gyönyörű, de inkább még nézelődnék. – A nő bólintott, majd visszarakta a gyűrűt a tárolójába.

További sikertelen próbálkozása után, kihúzott a pult legaljáról még egy fiókot, amiben kevésbé csillogó ékszerek voltak, de amikor a pillantásom a fiók felső jobb sarkába tévedt, tudtam, tudtam, hogy ez az a gyűrű, ami Bellának tökéletes lenne.

- Ezt kérném szépen – mutattam rá a legszebb gyűrűre, amitől a nő arcán megkönnyebbülés terült el.

- Remek választás. Ez a gyűrű, már évtizedek óta itt van, de úgy háromszáz éves lehet. Valaha egy hercegnő viselte. A nagyapám szerint azért nem vette meg senki, mert sokan nem ismerik fel az igazi szépséget. A hercegnő vőlegénye, olyan fiatalember volt, aki állítólag különleges volt. Tudja, sok legenda keringett akkoriban. Állítólag azzal a fiúval, aki megkérte Lady Margaret kezét, minden holdtöltekor különös dolgok történtek. – A nő hangja szinte suttogássá csendült. – Minden teliholdas éjszakán eltűnt a kastélyhoz közeli erdőben, és reggelente ruha nélkül, különös sebekkel tért haza, amik órák múlva be is gyógyultak. Az a fiú nagyon szerette a hercegnőt, ezért ezt a különleges gyűrűt csináltatta szerelme zálogaként. De az eljegyzés utáni nap a fiú eltűnt, és senki nem hallott többet felőle. Remélem, nem ijesztettem el ettől a szépségtől, de kötelességemnek tartottam, hogy átadjam önnek a már régóta a családomban keringő mondát. Hogy mi igaz, és mi nem, az titok marad az örökkévalóságig.

- Köszönöm, hogy elmondta, és nem ijesztett el. – Éreztem, hogy van valami különleges ebben a gyűrűben. Lady Margaret vőlegénye farkas volt. És azt hiszem, van egy sejtésem, hogy mi történt vele. Vámpírok, vámpírok ölték meg őt, és ezzel a hercegnőt, örök szomorúságra ítélték.

Kifizettem a gyűrűt és elindultam vissza, hogy megkérjem Bella kezét. Az út ezúttal sem volt túl forgalmas, így visszafelé is olyan könnyen kijutottam a városból, mint befelé menet. Mikor elhagytam a város névtábláját, megszólalt a telefonom. Kihalásztam a nadrágom zsebéből, és fogadtam a hívást.

- Szia, Jake – Tina volt az.

- Helló, Tina.

- Jake, veled van Sean? – kérdezte kissé idegesen.

- Nem, miért?

- Mióta eltűnt szünetben, azóta nem láttam sehol. Még soha nem volt ilyen. Nem tudod, merre lehet?

- Sajnos nem, de nyugodj meg, csalánba nem üt a ménkű.

- Igen, persze, de ez akkor is fura. Kezdek aggódni.

- Figyi, hívd fel Saméket, ők hátha tudják – javasoltam.

- Már megtettem. Ők sem látták reggel óta. És Paul sem hallja sehol, szóval ember alakban van, vagy nagyon nem akarja, hogy megtudják, hol jár. De ilyet miért tenne? Jaj, annyira rossz, hogy képes kizárni titeket.

- Nyugodj meg. Hamarosan visszaérek a városba, és megkeressük. Nálatok találkozunk.

- Oké, köszi, szia – letette a telefont.

Délután Bella is kereste Seant, és még azóta sem került elő? Hol csavarog az a hülye gyerek? Ha megtalálom lesz egy-két szavam hozzá az biztos. Kezdtem én is átvenni a lányok aggodalmát. Valóban nem volt még ilyen, hogy senki ne tudott volna róla. Ha nekünk nem is köti az orrunkra, ha már ezt urasága megteheti, akkor legalább Tinának mondaná meg, hova megy. Túl nagy kérés lenne?

Gyorsítottam, az amúgy már így is gyors tempómon, és mikor beértem a városba, Tináék felé vettem az irányt. A lány már várt rám a ház előtt, és, amint megálltam, be is huppant mellém.

- Jaj, Jacob, nagyon rossz érzésem van – könnyek csillogtak a szemében.

- Nem lesz semmi baj, Sean kemény csávó, tud magára vigyázni, és különben is, mi bánthatná? Az egyetlen ellenségünket megéreztük volna. És Sean különben sem olyan önfejű, hogy egyedül rohanjon az ellenség markába.

- Remélem, igazad van – sóhajtott, letörölte könnyeit, de a feszültség egyre gyűlt a kocsi légterében. Ráléptem a gázpedálra és Samék felé hajtottam.

Bella szemszöge

A bőre halványan, de úgy csillogott, mint a… vámpíroké. Ez lehetetlen, ha tényleg vámpír lenne, akkor Jake érezte volna a közelben, és Sean is. De nem így történt. Jacob elment, Sean eltűnt, és én itt állok D. C.-vel szemben.

- Mit akarsz tőlem? – a hangom bátran csengett, pedig belül nagyon is féltem. Nem tudtam, mi fog történni és kezdtem félni Sean miatt is. Mi van, ha mégis azért rohant el, mert megérezte ezt a fiút, és valami baj történt vele? Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha miattam valami történik Seannal.

- Bella – szólalt meg bársonyos hangon -, hiszen mondtam neked, hogy hamarosan újra találkozunk. És itt vagyok, eljöttem érted. Nem tudok nélküled élni. Mikor először megláttalak, tudtam, hogy egyszer az enyém leszel. Nem érdekel, mit kért tőlem, nekem más terveim vannak veled. Nehéz volt a közeledbe férkőznöm, de nem annyira, mint először hittem. Az ölebeid állandóan az erdőt járják, de szerencsére emberi génjeimnek köszönhetően nem tudnak olyan könnyen kiszagolni, mint Őt. A barátocskád, aki múltkor követni próbált eléggé pórul járt most. De minek üti más dolgába a bolhás orrát?

- Mit csináltál vele? – szűrtem a fogaim között. – Ha valami baja esett, akkor…

- Akkor mi lesz? Bella, kérlek, nem tudsz ellenem mit tenni, és a többi kutya sem. Ők nem is tudják, mit keressenek, és mivel az a másik nem tudja őket figyelmeztetni, így előttem szabad az út.

- Soha nem fogok veled menni! – jelentettem ki határozottan. – És még egyszer megkérdezem, mit csináltál Seannal?

- Oh, vele már nem kell foglalkoznod. Jó helyen van. – Nem, nem, nem. Sean, nem. Óriási gombóc nőt a torkomban és a könnyek hullani kezdtek a szememből. Sean meghalt, az nem lehet. És miattam, minden miattam van. – Bella – hirtelen mellettem termett -, ne sírj, kérlek – törölte le arcomról a könnyeket. Bőre olyan volt, mint egy emberé, nem volt se hideg, mint a jég, se meleg, mint a tűz. Nem, ő csak félig volt vámpír. És valaki más feladatot szabott ki számára, amit ő úgy döntött, megszeg.

- Ki vagy, és miért…? – Nem bírtam befejezni a mondatot, a torkomban lévő gombóc egyre jobban növekedett bennem, félő volt, ha nem hagy alább, megfulladok. Immár reszkettem a zokogástól, és nem bírtam megmozdulni még akkor sem, mikor karjai körém fonódtak.

- Daniel Cass vagyok, és már mondtam, miért vagyok itt. Bella, szeretlek – suttogta a fülembe. Mikor lehelete lágyan csiklandozni kezdte a fülemet, megborzongtam. Muszáj volt elfelejtenem a félelmet, el kell menekülnöm. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és Jake mosolygós arca jelent meg előttem. Jake, nem adhatom fel a szerelmünket, ki kell tartanom. Eltaszítottam magamtól, és teljes erőből futni kezdtem. Hallottam, hogy hangosan felnevet mögöttem, de nem fordultam hátra. Hirtelen a nevetés alábbhagyott, és nem bírtam ki, hogy hátra ne nézzek. Egy pillanatra hátrafordultam, de nem volt már ott, majd abban a pillanatban beleütköztem valamibe. – Bella, nem tudsz elmenekülni előlem – ragadtam meg a kezem.

- Eressz el! – kiabáltam.

- Nem tudsz elfutni. Előlem nem. Kár a gőzért. Jobb, ha beletörődsz, hogy az enyém vagy. Sajnálom, hogy kényszerítenem kell, de nincs más választásom. Magadtól nem jössz velem, ezért kénytelen leszek elvinni téged erőszakkal. Figyelmeztetett, de engem nem érdekel. Azok a kutyák úgy sem fognak megtalálni minket – szemeivel az erdőt kezdte fürkészni, és mintha valamin nagyon gondolkodott volna.

- Ki? Kifigyelmeztetett? – szólaltam meg hirtelen. Minél tovább húzom az időt, annál több esélyem van megmenekülni.

- Hmm? – nézett rám értetlenül, mintha alig hallotta volna a kérdésem. – Ja. Hát Ő, Victoria. – Éreztem, hogy a maradék bátorságom is kiszáll a testemből, és, ha Daniel nem kap el, összeesek. Victoria meghalt. De még a halála után is kísért engem. Ez nem lehet igaz. Vége lesz már ennek valaha?

- Victoria… - suttogtam, mintha attól félnék, hogyha kiejtem a nevét, rögtön megjelenik.

- Igen, Ő. Sokat mesélt nekem rólad, és a kedvenc vámpírjaidról. Az a hogy is hívják? Ja, igen, Edward, megölte a barátját, Jamest. Megesküdött, hogy addig nem nyugszik, míg meg nem bosszulja. Mikor ide készült, hogy végleg végezzen veled, megesküdtetett, hogy, ha nem térne vissza, elvégzem helyette a feladatot. De, mikor megláttalak, nem voltam rá képes, hogy megöljelek. Pedig oly’ könnyű lett volna. Főleg, mikor olyan édesen aludtál. Olyan könnyen eltörhettem volna azt a csinos kis nyakad, de nem voltam rá képes. Inkább megszegem az ígéretem, minthogy megöljelek. Bella, azt akarom, hogy örökké együtt legyünk, és ezen én könnyen tudnék segíteni, csak egy harapás és miénk az örökkévalóság. Persze, nem vagyok az erőszak híve, úgyhogy felajánlok neked egy választási lehetőséget: megengeded magadtól, hogy átváltoztassalak, vagy kénytelen leszek mégiscsak erőszakhoz folyamodni.

- Nem, soha. Nem leszek olyan, mint te! – kiabáltam, és ismét sikerült kibújnom az öleléséből és rohanni kezdtem. Tudtam, hogy hiába, de harc nélkül nem fogom feladni az életem. Soha. És akkor, éles fájdalom hasított a vállamba.

Jacob szemszöge

Mikor Samékhez értünk, Tina kipattant az autóból és a ház felé rohant. Én is kiszálltam, és követtem.

- Emily, Sam merre van? – kérdezte sietősen Tina.

- Az előbb ment el itthonról. Miután hívtál, hogy Sean eltűnt, úgy döntött, utána jár az ügynek. Nem lennék Sean helyében, ha előkerül. Azt hiszem, Sam nem fogja annyiban hagyni, hogy szó nélkül lelépett valahova – közölte Emily.

- De, Sean nem tenne ilyet. Érzem, hogy valami baj van – Tina szemeiben ismét könnyek csillogtak.

- Tina, nyugodj meg! Mi baja történhetett volna? – ölelte magához Em Tinát.

- Nem tudom, csak olyan fura érzésem van – szipogta.

- Tina, átváltozok és megkérdezem a többieket, hogy van-e hír. Oké? – kérdeztem tőle, és választ nem várva, kiviharoztam a kis konyhából.

Amint átalakultam, egyből meghallottam a többieket. Senki nem látta sehol sem Seant. Úgy tűnik, vagy tényleg nem akarja, hogy tudjunk róla, vagy nincs farkas alakban. Egy biztos, ha megkerül, Sam nem áll jót magáért. Miután visszaváltoztam, bementem Tináékhoz, hogy közöljem velük semmi hír.

- Senki nem hallja. Persze, ez nem jelenti egyből azt, hogy baj van. Szóval… - elhallgattam, mert mind a ketten olyan arcot vágtak, mintha meghalt volna valaki. – Mi történt? – kérdeztem.

- Jacob – lépett oda hozzám Emily. – Tina telefonált Belláékhoz, hogy megkérdezze nincs-e ott Sean, de Charlie azt mondta, még nem ért haza.

- Az lehetetlen. Én azóta már Port Angelest is bejártam. Már rég otthon kéne lennie. Ezt nem értem. Megyek, megkeresem. – Most már éreztem, min mehet át Tina. És engem is elfogott egy fura, baljós érzés. De nem szabad rögtön rosszra gondolnom. Bella biztosan jól van, csak megállt valakivel beszélgetni, és elszaladt az idő.

Kirohantam a konyhából, beültem a kocsiba és elindultam vissza az iskolához.

Várom a véleményeket!! :)

2011. április 21., csütörtök

~II/12. rész~

Mikor beléptünk az ajtón, Billyt pillantottam meg a kandalló előtt ülve. Épp egy dobozból rakosgatott át papírokat egy másikba. Mikor meghallotta, hogy belépünk, felnézett és mosolyogva köszöntött minket.

- Sziasztok, gyerekek. Örülök, hogy újra itt vagy, Bella. Végre megjött Charlie-nak a józan esze, vagy éppen most kezd elmenni neki. Hallottam egyre közelebb kerülnek Tamara Jones-szal.

- Én is örülök, hogy újra itt lehetek. És igen, Tamara jó hatással van apára. Szinte csak úgy sugárzik a boldogságtól.

- Ez igazán remek hír. Anyád óta nem nagyon volt senkije. Elkél egy nő a háznál. Nagyon örültem, mikor idejöttél, de azért az nem ugyanaz.

- Igen, tudom – bólintottam.

- Apa, akkor most átmész Clearwaterékhez? – szólalt meg Jake mellettem.

- Igen, gyorsan beledobálok még pár papírt ebbe a dobozba és már itt sem vagyok – mondta, majd ismét visszafordult a dobozokhoz és folytatta a pakolást.

- Jake, mire készülsz? – kérdeztem, mert feltűnt, hogy a Billyhez intézett kérdése nem pusztán csak érdeklődés volt.

- Miért kérded? – tette az ártatlant szerelmem.

- Hát mondjuk, mert egy kicsit sem volt célzás Billynek a kérdésed. Miért akarod, hogy elmenjen?

- Ja, csak úgy. Bella, ne kíváncsiskodj! – csókolt meg, amitől minden gondolat kiment a fejemből. Csak Jacob puha, meleg ajkaira tudtam koncentrálni.

Mikor Billy indulásra készen volt, Jake kikísérte az autóig, és mikor látta, hogy apja autója eltűnik a fák mögött, visszajött a házba.

- Öhm, nem vagy szomjas, vagy éhes? – kérdezte, miközben a kezeit tördelte. Valamiért nagyon ideges volt, és ez az idegessége rám is átterjedt. Vajon tud D. C.-ről, és azért ilyen? Talán azért hívott el magukhoz, hogy biztos legyen abban, hogy jó helyen vagyok, míg a többiek éppen D. C.-t kergetik?

- Jake, miért vagy ilyen ideges, valami baj van? – kérdeztem aggódva, miközben kezembe vettem az övéit.

- Nincs semmi baj, csak… - elhallgatott.

- Csak? – sürgettem, nem bírtam elviselni ezt a tudatlanságot. Láttam, hogy aggódik, de nem tudtam, miért.

- Bella, nagyon szeretlek – mosolygott rám, amitől éreztem, hogy megkönnyebbülök. Abban az egy mosolyba minden belefért, amitől azt éreztem, hogy nincs semmi baj, de akkor miért volt olyan ideges? Nem tudtam rákérdezni, mert a szobája felé kezdett húzni. Mikor kinyitotta az ajtót, egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. Az aprócska szobában, ahol szinte alig fért el az ágya, minden tele volt gyertyával. Nem tudom, ki gyújthatta meg őket, hiszen Jake végig velem volt, de ez most a legkevésbé sem érdekelt, egyszerűen gyönyörű volt.

- Jake ez csodálatos – suttogtam és a nyakába ugrottam, hogy megcsókoljam. Szorosan magához húzott, éreztem bőre forróságát a ruhán keresztül is. Majd ujjai a derekam csupasz bőrére simultak, és egyre feljebb vándoroltak. Miközben ajkaink egyre jobban ostromolták egymást, Jake a felsőm alsó szegélyéhez nyúlt, és lehúzta rólam. Én is elkezdtem lehámozni róla a pólóját, majd kezeim felfedező útra indultak csupasz mellkasán. Éreztem feszes izmait, meleg bőre alatt, és szíve egyre gyorsabban zakatolt, mikor az ágyra dőltünk. Egyre több ruha került le róluk, és mikor Jake barna szemeibe néztem, éreztem, hogy akar engem. Végig simítottam az arcán, amitől teljes testében megrázkódott, de olyan hirtelen el is múlott, ahogy jött. Jake bízott magában, és az nem is volt kérdés, hogy én bízok-e benne. Mikor teljesen megszabadultunk a ruháktól, Jake bőrének melege felmelegítette az enyémet, ami már így is olyan forró volt, mint egy farkasé. Testünk teljesen összefonódott, és bármit megadtam volna azért, ha örökre így maradhattunk volna. Hangos sóhaj hagyta el a szám, mikor Jake ajkai a nyakamra vándoroltak, majd lejjebb.

Egyszerűen nem lehetett szavakba önteni, mennyire jó volt Jacob karjai közt. Egész éjjel szorosan egymásmellé bújva aludtunk. Nem volt szükségünk takaróra sem, mert szerelmem bőre bőven elég volt, hogy ne fázzunk.

Másnap reggelre a gyertyák helyén már csak a lefolyt, megszilárdult viasz maradt. A hajnali nap fénye beáramlott a szoba ablakán, finoman simogatva csupasz bőrünket. Nagyokat pislogtam, hogy a szemem hozzászokjon a hirtelen világossághoz, és Jake csillogó barna szemeivel találtam szembe magam.

- Jó reggelt, szerelmem – csókolta meg a homlokom.

- Jó reggelt.

- Milyen gyönyörű nap ez a mai, nem? – cirógatta meg az arcom.

- De, valóban. Nem is kívánhatnék szebbet.

- Én sem.

Sajnos nem maradhattunk sokáig ágyban, hiszen tegnap megígértük Charlie-nak, hogy nem hagyjuk ki az iskolát. Nem kockáztathattuk meg, hogy ezért újra eltiltson minket egymástól. Azt nem bírnánk ki még egyszer. Kikászálódtunk az ágyból, gyorsan lezuhanyoztunk, és miután felöltöztünk és megreggeliztünk, elindultunk az iskolába.

Jake az egész úton mosolygott, és az én arcomról sem lehetett volna semmivel sem lelohasztani a mosolyt. Mikor beértünk a parkolóba, Seanék is betoppantak Tinával.

- Sziasztok – köszöntünk, mikor kiszálltunk a kocsiból.

- Hu, Bella annyira ragyogsz, hogy alig bírok rád nézni, és te is Jake. Forduljatok el, mert megvakulok – takarta el Sean a szemét.

- Ha nem hagyod ezt abba, teszek róla, hogy ne tudj többet beszólni – böki mellkason Jacob Sean.

- Hé, jól van, na. Csak örülök nektek, és különben is nélkülem nem tudtál volna mindent megcsinálni.

- Mi? – néztem kérdőn Seanra, majd Jake-re.

- Öhm, hát Sean segített a szobát feldíszíteni. Én nem tudtam volna megcsinálni, mivel végig veled voltam, és ha előre meggyújtottam volna a gyertyákat, hát akkor elfogytak volna, mire beértünk volna, hiszen Billy annyit szöszmötölt azokkal a papírokkal – magyarázta szerelmem.

- Hát ja, én is azt hittem, már soha nem megy el – szólt közbe Sean. Éreztem, hogy teljesen elpirulok, de szerencsére Tina kimentett.

- Srácok, be kéne mennünk, mindjárt csengetnek.

Elindultunk az épületbe, miközben a fiúk végig egymást bökdösték.

- Örülök, hogy ilyen boldognak látlak titeket. Annyira rossz volt nézni, hogy Charlie eltiltott titeket egymástól – karolt belém Tina.

- Köszi, Tina. Nélküled ez az egész nem történhetett volna meg. Lehet, hogy Charlie végképp eltiltott volna minket egymástól. – Öleltem magamhoz barátnőmet.

A terem előtt elbúcsúztunk egymástól, és Sean oldalán beléptem az osztályba. Jessica már bent ült a padban, épp Carilyne-nal beszélgetett hátrafordulva.

- Sziasztok – köszönt Sean, majd leült Car mellé. Én is leültem Jess mellé, és hátrafordultam.

- Helló – köszönt Car egy mosoly kíséretében. – Végre egy kis napsütés. Mióta ideköltöztünk nem nagyon volt rá példa – nézett ki az ablakon, melyen át a nap sugarai bevilágították az egész termet.

- Igen, végre felvehettem az új toppomat. Szünetben ki is megyek és magamba szívok annyi d-vitamint, amennyit csak be tudok fogadni. – lelkendezett Jessica, akinek az új felsője, fehér vékony anyaga rásimult a testére, kiemelve domborulatait. – Ti is csatlakoztok hozzánk? – nézett felváltva Seanra és rám.

- Öhm, persze, miért is ne? – egyeztem bele, majd visszafordultam előre, mert az ajtó kinyílt és a tanár lépett be rajta.

Órán, mint mostanában oly’ sokszor, nem tudtam figyelni. Folyton a Jacobbal töltött éjszaka járt az eszemben és az, hogy ennél tökéletesebb nem is lehetne ez a nap. Most már Jake és én örökre egymáséi lettünk, örökre és visszavonhatatlanul. És az időjárás is nekem kegyeskedik, hiszen kisütött a nap. Jacob az én Napom. Annyiszor neveztem így, és valóban. Ő az, aki felmelegítette jéggé fagyott szívemet és mindig ott volt nekem, ha kellett. El sem tudnám képzelni nélküle többé az életem.

- Bella, Bella, kicsengettek, nem jössz? – Jessica böködte a könyököm. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy vége az órának.

- Ja, de – mondtam, majd összeszedtem a könyveimet és elindultam Car, Sean és Jess oldalán az udvarra. Jacob és Tina órája kicsivel tovább tartott, mert a tanárnak fontos közölni valója volt az év végi vizsgákkal kapcsolatban. De nem sokkal később ők is megjelentek az udvarom. Leültek mellénk az asztalhoz, melynek a tetején Jessica napozott önfeledten.

- Hu, ez a tanár kikészít – panaszkodott Jake. – Még messze van az évvége, minek nyaggat már most minket a vizsgával?

- Hát, tudod, soha nincs korán elkezdeni – válaszolta Carolyne.

- Azért nem bánnám, ha még egy kicsi nyugtunk lenne. Ilyennel rontják el az ember tökéletes napját – csókolt meg. – Habár, ha jobban belegondolok, ezt a napot senki nem tudná elrontani.

- Hát igen, ezzel én is így vagyok – kontrázott rá Sean, majd szorosan magához ölelte Tinát. – Bella, te mit szólsz hozzá? A te napodat el tudná vala… - egy pillanatra elhallgat -, mindjárt jövök – pattant fel, majd elrohant.

- Hát belé meg mi ütött? – kérdezte Car felvont szemöldökkel.

- Nem tudom, biztos otthon felejtette az eszét – vont vállat Jacob. Mire mindenkiből kitört a nevetés.

Mikor becsengettek, Sean még sehol sincs. Nem tudom, hova rohanhatott így el, de ha nem siet, akkor kapni fog a tanártól a késésért.

Bemegyek Jassicáékkal a terembe, miután nagy nehezen el tudtam köszönni Jake-től, mert alig akart elengedni, mondván, hogy nem bír ki még egy órát nélkülem. Ezzel én is hasonlóképp voltam, de nem volt mit tennünk, muszáj volt még egy kicsit kibírni egymás nélkül.

Vártam, mikor toppan be Sean az órára, de mikor még az óra közepén sem érkezett meg, kezdtem aggódni. Vajon hava mehetett el olyan gyorsan?

- Ms. Swan, kérem, a táblára figyeljen! Tudom, hogy szép idő van, de most órán van, majd szünetben kimehet napozni – szólt rám a tanár. Próbáltam a tanagyagra koncentrálni, de most már nem csak Jake-en jár az eszem, hanem Seanon is.

Órák után a parkolóban találkozok Jake-kel. A rabbit motorháztetején ült, és egy hatalmas mosoly jelent meg az arán, mikor megpillantott.

- Jaj, végre, már azt hittem megbolondulok – ott termett előttem és magához szorított.

- Jake, Sean nem jött vissza órára. Nem tudod, hol lehet? – néztem fel rá.

- Nem, de szerintem nem kell aggódni. Tud ő magára vigyázni – simított végig az arcomon.

- Igen, tudom, csak furcsa.

- Majd délután megkérdezem tőle, hol császkált, oké?

- Oké – egyeztem bele.

- Bella, fontos elintézni valóm lenne Port Angelesben. Hazafuvarozlak, és majd este visszamegyek hozzád, jó?

- Nem kell hazavinned, menj csak egyenesen oda, így legalább előbb visszaérsz – mondtam. – És különben is ilyen szép időben öröm gyalogolni – mosolyogtam rá.

- Biztos, ne vigyelek el?

- Igen, biztos. Hazatalálok.

- Rendben, vigyázz magadra, akkor este találkozunk. – Ajkaink hosszasan összeforrtak, majd Jake beült a kocsijába és elhajtott.

Vállamra kanyarítottam a táskámat, és elindultam hazafelé. Mielőtt kiértem volna a parkolóból, valaki a nevemet kiabálta. Hátat fordítottam, hogy megnézzem, ki az, és egy közel, velem egykorú fiúval találtam szembe magam. Szőke haján megcsillantak a nap sugarai, és a bőre…, a bőre…

2011. április 11., hétfő

~II/11. rész~

Annyira ideges lettem az újabb levéltől, hogy miután elolvastam, darabjaira téptem és kidobtam a kukába a rózsával együtt. Nem tudom, ki lehet ez a D. C., de ha a közelembe mer jönni, vagy a szerteteimébe, akkor neki vége lesz. Ha kell, a saját kezemmel végzek vele. Nem hagyhatom, hogy a levelei megfélemlítsenek, erősnek kell maradnom. Ha igaz az, hogy egyszer már találkoztunk, vagy legalábbis ő látott engem, ami az első leveléből kiderült, akkor nem szabad, hogy gyengének lásson, ki tudja, mikor figyel.

Lekapcsoltam a lámpát, és megpróbáltam visszaaludni. De a tudat, hogy itt volt, mikor az előbb elaludtam, lehetetlenné tette, hogy álomba merüljek. Egész éjjel forgolódtam, és mikor végre sikerült volna elaludnom, a nap sugarai bevilágítottak az ablakomon. Fáradtan kikászálódtam az ágyból, felöltöztem és lementem a konyhába, ahol Charlie előadhatja nekem az előadását, arról, hogy jobb, ha örökre lemondok Jacobról. De ezt el is felejtheti, mert az soha nem fog megtörténni. Nem vagyok hajlandó lemondani életem szerelméről, csak azért, mert neki nem tetszik a családi öröksége.

Leballagtam a lépcsőn és befordultam a konyhába. Charlie az ebédlőasztalnál üldögélt egy bögre kávé társaságában. Arca csak úgy sugárzott a boldogságtól, ami rólam egyáltalán nem volt elmondható. Úgy éreztem magam, mint egy kifacsart narancs. Az idegeim teljesen kikészültek a levelektől, és most még egy újabb szónoklatot is végighallgathatok Charlie-tól.

- Jó reggelt, Bells – kortyolt bele Charlie a kávéjába.

- Jó reggelt.

- Bella, nem köntörfalazok – szólalt meg Charlie, majd intett, hogy üljek le mellé. Odasétáltam hozzá, és leültem. – Szóval rólad és Jake-ről lenne szó – kezdett bele. És, mint azt megjósoltam, az én szerelmi életem volt a téma.

- Figyelj, apu, az az ajándék csak egy… - kezdtem volna védekezni, de leintett.

- Most én beszélek – megint átváltott a hivatalos hangjára. – Tudom, hogy mennyit jelent neked az a fiú, és, mit ne mondjak, örültem, mikor E-Edward elment, ő itt volt neked. És túltettem magam azon, hogy farkassá tud változni, de az, amit művelt, az kicsit sok volt nekem.

- De nem…

- Mondtam, én beszélek! Szóval az egy kicsit sok volt. Tudod, Bells, te vagy az egyetlen lányom – ellágyult a hangja. – Féltelek, és nem akarom, hogy felnőj. De nem tehetek ellene semmit sem, ezt be kell látnom. Láttam, hogy viselkedik Tamara Seannal, és rájöttem, hogy elrontottam. Nem kellett volna eltiltanom titeket egymástól. Igaz, annak nem örülök, hogy Jake itt alszik, de ám legyen, csak tudjak róla, jó? Ja, és a legfontosabb. Nem akarom, hogy úgy járj, mint anyád és én. Egy gyerek sok felelősséggel jár, szóval, kérlek, vé…

- Oké, oké, apu, tudom. – Állítottam le, mielőtt jobban belefolynánk a kínosabb témába. De az, hogy Charlie megengedte, hogy szerelmem itt aludjon, azt nem lehetett szavakba önteni, mennyire boldog voltam. Kedvem lett volna felhívni Jake-et, de személyesen akartam elmondani neki.

- Oké, befejezem, de tartsátok észben.

- Rendben, és köszönöm – öleltem magamhoz.

Iskolába menet mindent megtettem, hogy minél gyorsabban érjek oda, de hiába. Nyomhattam tövig a gázpedált, de az autó nem lett egy kicsivel sem gyorsabb. Mikor végül leparkoltam a suli előtt, még szinte teljesen üres volt a parkoló. Jake sem érkezett még meg. Fel-alá járkáltam idegességemben, majd végül megjelent a látószögemben Jacob piros Rabbitja.

- Jake – kiáltottam, miközben ő a kocsiból szállt ki. Rohanni kezdtem felé, ügyelve, hogy nagy örömömben nehogy megbotoljak valamiben.

- Mi az, Bells, valami baj van? – kérdezte Jake aggódva, miközben magához ölelt.

- Nem, nincs, csak, Charlie áldását adta ránk – újságoltam a csodálatos hírt.

- Mi? Ez komoly? Jaj, Bella, annyira boldog vagyok! – Szorosabban magához húzott és megcsókolt. Annyira boldog voltam, de mivel az élet nem olyan egyszerű, mint azt szeretnénk, ezért a boldogságom rózsaszín felhőit, sötét fellegek akarták elhessegetni. D.C., ez a két betű az én boldogságom gátja.

Nem tudtam sokáig morfondírozni ezen, mert Tina és Sean is befutottak. Barátnőm arcán hatalmas mosoly terült szét, biztosan az anyukája újabb sikeres randevújának köszönhetően.

- Sziasztok – szökkent oda hozzánk, kézen fogva Seannal. – Bella, remekül haladunk. Anya egész reggel apukádról áradozott. Hát nem szuper?

- Igen nagyon szuper, de nekem ennél is jobb hírem van – vigyorogtam.

- Na, ne csigázz, mi az? – türelmetlenkedett Tina.

- Csak nem találtál egy irodát, ahol összehozhatjátok a társkereső cégeteket? – vágott közbe Sean.

- Nem, Sean, még annál is jobb. Charlie áldását adta ránk – újságoltam el a nagy hírt.

- Ránk? De, Bella, én Tinával vagyok – kuncogott Sean.

- Jaj, te, javíthatatlan vagy – bökte oldalba barátnőm a szerelmét.

- Egyébként gratulálok. Örülök, hogy sikerült a tervetek, és a végén még testvérek lesztek Tinával – vigyorgott Sean.

- Köszönjük – mondtam, mire Tina a nyakamba ugrott.

- Bella, annyira boldog vagyok. Nagy-nagy gratula nekünk. Ezt jól megcsináltuk – ujjongott barátnőm.

- Kösz, Tina, mindent – Jake is magához ölelte Tinát.

Egész nap madarat lehetett volna fogatni velem. Suli után Jake-nek haza kellett menni, mert délután még körbe kellett járnia a környéket, de megígérte, hogy ha végzett, rögtön átjön hozzám. Ez lesz az első alkalom, hogy nálunk jár, mióta Charlie elég keményen megmondta neki a magáét, és kitessékelte a házból. Amíg Jacobra vártam, beraktam egy adag ruhát a mosógépbe, majd nekiálltam a házit megcsinálni. Még soha nem volt ennyi kedvem házi feladatot készíteni, mint most, mert tudtam, hogy legalább addig is elvonja a figyelmem, amíg szerelmemre várok. És most semmi sem ronthatta el a kedvem. Két tantárgy között kiteregettem a tiszta ruhákat, aztán visszamentem a szobámba tanulni. Teljesen belemerültem egy versbe, mikor meghallottam, hogy valaki a nevemen szólít. Az ablak felől jött a hang. Felálltam a székből és odaléptem az ablakhoz, hogy kinyissam. Mikor elhúztam a függönyt már csak egy elsuhanó alakot láttam. Olyan gyors volt, hogy szinte csak egy elmosódott csíkot láttam belőle. Nem, az nem lehet, hogy D. C., Jake-nek meg kellett volna éreznie. Igaz, Sean is alig tudta kiszűrni az illat kavalkádból, és először neki sem volt feltűnő. Ha nem tudja valaki, hogy mit keressen, nem is fog egykönnyen rábukkanni. Gyorsan visszahúztam a függönyt, és akkor láttam meg… Egy újabb rózsafej volt az ablakomra ragasztva. Kinyitottam és letéptem róla, majd a kuka legaljára temettem.

Úgy döntöttem, hogy kiállok elé, és megmondom neki a magamét. Ne higgye azt, hogy megfélemlíthet. Leszaladtam a lépcsőn és az erdő felé rohantam. Nem mentem be a fák közé, megálltam a határnál, és az erdőt kezdtem el kémlelni.

- Tudom, hogy itt vagy! – kiabáltam, noha nem voltam benne biztos, hogy valóban a közelben van-e még. – Na, idefigyelj! Ha azt hiszed, hogy a hülye leveleiddel meg tudsz félemlíteni, akkor nagyon tévedsz. És, csak, hogy tudd, soha nem leszek a tiéd – ordítottam. Éreztem, hogy a bátorság elönti minden egyes porcikámat, és nem érdekelt, hogy mi is valójában az illető. Felőlem aztán lehet akármi, nem fogom, hagyni, hogy ő is tönkretegye az életem, úgy, mint ezelőtt Victoria is tette. Akkor nagyon féltem, de most nem fogok, kiállok magamért.

- Majd meglátjuk, majd meglátjuk – jött a válasz a fák közül. A gyomrom bukfencezett egyet, de továbbra is kitartottam az elhatározásom mellett, hogy bátor maradok.

- Gyere ide, és állj ki elém – követeltem meggondolatlanul. Mihez is kezdenék én egymagam egy olyan valakivel, aki százszor gyorsabb nálam, és ki tudja, még mire nem képes. Nem történt semmi. Vártam és vártam, de semmi. Egyszer csak léptekre lettem figyelmes, és Jake jelent meg a fák között.

- Bella, mit csinálsz te itt? – kérdezte Jake elkerekedett szemekkel. Beletelt pár tizedmásodpercbe, mire rendeztem az arcvonásaimat és egy mosolyt kanyarítottam a számra.

- Öhm, téged vártalak. Nem bírtam már tovább nélküled – öleltem szorosan magamhoz. D. C. biztosan meghallotta, hogy Jake közeledik és arrébb állt. Megpróbáltam kiverni a fejemből, és csak Jacobra koncentrálni, hiszen régen volt már olyan, hogy nyugodtan együtt lehettünk. – Gyere, menjünk be – fogtam meg a kezét és elindultunk a ház felé.

- Charlie mikor ér haza? – kérdezte Jake, mikor leültünk a kanapéra.

- Nem sokára.

- Remek. Meg akarom köszönni neki, hogy a bizalmába fogadott.

Nem is kellett várakoznunk, mert a bejárati ajtó abban a pillanatban kinyílt, és Charlie lépett be rajta. Jacobbal felálltunk és odasétáltunk hozzá.

- Oh, úgy tűnik alig vártad, hogy meggondoljam magam – vetette oda Charlie Jake-nek.

- Öhm, Charlie, meg szeretném köszönni, hogy visszaengedtél a házadba, és azt is, hogy újra Bellával lehetek. Tudod, sokat jelent nekem, többet, mint az gondolnád. Egyszerűen érte élek, ő tart ezen a világon. És ez ellen nem tudok mit tenni, és nem is akarok, mert szeretem őt.

- Uh, fiam, hát beláttam, hogy Bella már nem kislány, tudja, mit csinál, és az igazat megvallva, nem is veled volt bajom, hanem, hogy nem tudtam elfogadni a tényt, hogy Bella felnőtt. Szóval nem szólok bele többé kettőtök dolgába, de azt neked is elmondom, hogy egyelőre nem szeretnék nagyapa lenni, úgyhogy, ha lehet…

- Apu, ezt már megbeszéltük – szóltam közbe, még mielőtt Jacobot is kínos helyzetbe hozná.

- Jól van, csak hát féltelek titeket.

- Köszönjük, Charlie, és bízhatsz bennünk.

Miután tisztáztuk a dolgokat Charlie-val, felmentünk az emeletre és felkuporodtunk az ágyra. Jake mellkasán pihentettem a fejem, miközben ujjai a hajammal babráltak.

- Örülök, hogy sikerült. Végre nem kell aggódnom, hogy éjjelek éjjelén kóborolsz az erdőben.

- Én is örülök. Habár elég izgi volt, a sötétben kóborolni, hogy utána veled lehessek, de így még jobb.

- Bells, szeretnélek megkérdezni, hogy nem lenne este kedved átjönni hozzánk? – kérdezte.

Nem tudtam, mi oka lehet áthívni hozzájuk, hiszen már itt is nyugodtan kettesben lehettünk, de végül rábólintottam.

- Nagyon szívesen. Úgy is meg kéne nekem is köszönni Billynek, hogy kitartott mellettünk.

- Akkor ezt megbeszéltük.

Egy ideig némán feküdtük, és hallgattuk egymás szívdobogását, majd mikor alkonyodni kezdett, lementünk a földszintre, ahol Chralie, mint mindig a tévé előtt ült, egy doboz sör társaságában.

- Charlie – szólt oda neki Jake. Charlie felénk fordult, majd szerelmem folytatta. – Nem bánnád, ha Bella nálunk töltené az éjszakát?

- Öhm… - gondolkodott el Charlie. – Nem bánom, de azért az iskolát ne hagyjátok ki.

- Rendben, nem fogjuk, és köszönjük. – Felmentem a szobámba bepakoltam pár cuccot, beültünk a furgonba és elindultunk Jacobékhoz. Jake vezetett, de egész idő alatt magában morgott, amiért a sebességmérő egyszerűen nem bír kilencven kilométer per óra fölé menni.

- Így jár az, aki állandóan száguldozik – kuncogtam. – De különben is, miért sietsz annyira?

- Öhm, hát, csak úgy – válaszolta.

- Aha, és az miatt a csak úgy miatt, kínzod szegény járgányt. Ha nem vigyázol, kénytelen leszek farkas háton megtenni a maradék utat.

- Jaj, ne csábíts, mert még a végén tényleg kivégzem a furgonod.

- Inkább ne. Jaj, nem is szólalok inkább meg – elhúztam az ujjaim a szám előtt, mintegy láthatatlan cipzárt imitálva.

Nem sokkal később meg is érkeztünk a piros kis ház elé. Jake leparkolta a kocsit, majd sétálni kezdtünk a ház irányába. 

Kíváncsi vagyok a véleményetekre! :D

2011. március 27., vasárnap

~ II/ 10. rész ~

Mikor befejeztem az írást, összehajtottam, és mikor a tanár a tábla felé fordult, átdobtam Seanhoz, vigyázva, nehogy megint Car kezébe kerüljön. Türelmetlenül vártam Sean válaszát, a pad alatt megállás nélkül doboltam a talpammal. Jessica figyelmeztetően rám nézett, hogy mi bajom van. Rávillantottam egy mosolyt, hogy minden rendben és abbahagytam a dobolást, aminek következtében a további várakozási időt a ceruzám végének rágásával töltöttem ki.

- Pszt – figyelmeztetett Sean, hogy elkészült. Hátranyújtottam a kezem, hogy a tenyerembe rakhassa az összehajtogatott papírlapot. Mikor megéreztem a papír kemény érintését, köré zártam az ujjaimat, mintha az életem múlna ezen a jelentéktelennek tűnő tárgyon, ami félig-meddig igaz is volt. Ebben a levélben van leírva az utolsó reményem, Sean válasza. Meggyőződtem arról, hogy Jessica tekintete a tanár és a füzete között váltakozik, aztán széthajtogattam a lapot, és olvasni kezdtem Sean kacifántos betűinek tengerét.

Bella, először is nyugodj meg! Rám mindenben számíthatsz, ki fogjuk deríteni, ki lehet a hódolód, aki mindenre képes lenne érted. Megígérem, hogy nem mondom el Jake-nek, vagy bármelyik másik falkatagnak. Tina már más tészta, ő a lenyomatom, neki nem tudok hazudni, de, ha nem mondom el neki, az nem is számít hazugságnak, csak egy kis titoknak, amivel, ha úgy vesszük, csak jót akarok neki. Hiszen, ha megtudná, akkor aggódni kezdene, és mindenfélét kitalálna, és még a végén baja esne. Szóval számíthatsz rám, hiszen, én vagyok a testőröd, én mindig itt vagyok neked, ha kellek. Délután átmegyek hozzád, kicsit körbeszaglászom. És, amikor csak tudok, a házatokra nézek. Kicsit nehéz lesz elterelni Tina figyelmét, nehogy gyanút fogjon, de megoldom, bízz bennem!

Még mindig hű testőröd: Sean

A tény, hogy Sean segít nekem megkönnyebbüléssel töltött el. Nem kell magamban tartanom az egészet, és Sean mégis csak könnyebben ki tudja nyomozni, ki lehet az a D. C., mint én. Összegyűrtem a levelet és a táskám mélyére süllyesztettem. Amint hazaérek, első dolgom lesz, hogy elégetem, nehogy Jake véletlenül is rátaláljon.

Kicsengetés után, Sean és én beálltunk a kifelé tóduló tömegbe.

- Köszönök mindent – hálálkodtam halkan Seannak.

- Igazán nincs mit, hiszen mondtam, rám mindig számíthatsz. Akkor délután átmegyek. Ki gondolta volna, hogy kapóra jön még, hogy Jake nem lehet ott nálatok. Így könnyebb lesz feltűnés nélkül ott lennem. Még a végén féltékenykedni kezdene, de végül is nem csodálnám, hiszen sokkal jobb vagyok, mint ő – kacsintott rám.

- Igen, és még szerényebb is – mosolyogtam. Hála Seannak, kicsit felengedtem az állandó aggodalmamból.

- Ez csak természetes. Én vagyok a szerénység megtestesítője – kuncogott.

- Miért is vagy te a szerénység megtestesítője, haver? – kérdezte az ajtóban várakozó Jacob.

- Hát, mert mondjuk, tudom magamról, hogy gyorsabb vagyok, mint te, de nem szoktam felvágni vele – válaszolt teljes nyugalommal Sean. Ő egy kicsit sem ijedt meg, hogy máris lebuktunk, én meg már azt hittem, mindennek vége. Nem tudom, hogyan fogom ezt az állandó titkolózást kibírni, de muszáj lesz, hiszen ezzel csak a szeretteimnek akarok jót.

- Még hogy nem vágsz fel, mi? Különben sem te vagy a gyorsabb, hanem én. Ezt mindenki tudja – vágott vissza Jake.

- Sean, már megint a gyorsaságoddal dicsekedsz? – érkezett meg Tina is a körünkbe.

- Na, ugye? Mondtam én, hogy állandóan felvágsz – kacagott Jake.

- Én nem is – öltötte ki nyelvét barátjára Sean, majd átölelte Tinát.

- Na, ma egy újabb randi következik – örvendezett barátnőm. Mindegyikőnk nagyon örült, hogy Tamara néni és Charlie kapcsolata jó mederben folyik. Legalább ez összejön nekem, nem úgy, mint más, például a nyugodt élet.

- Igen, nagyon jól haladnak a dolgok – bólintottam.

- Már alig várom, hogy veled alhassak, nyugodtam, úgy, hogy nem kell attól tartanunk, hogy lebukunk, vagy, hogy neked éjjelek éjjelén át kellene vágnod az erdőn, csak azért, hogy együtt lehessünk.

- Hé, tesó, kímélj meg minket a részletektől – bökte vállba Sean Jake-et.

- Nem tetszik valami? – Jacob heccből hasba vágta Seant, majd hóna alá vette barátja fejét, kócolni kezdte. Sean hosszú haja kicsúszott a hajgumiból, és az arcára lógott. Mikor Jake elengedte, hátrasimította rakoncátlan tincseit, majd újra összefogta a gumival.

- Komolyan, mint a gyerekek – rázta Tina a fejét.

- Hagyjad, még kell nekik pár év, hogy benőjön a fejük lágya – kuncogtam.

- Szerintem arra még várhatunk – nevetett velem Tina.

Iskola után, ahogy Sean ígérte átjött hozzánk. Charlie ma is előbb eljött a munkahelyéről, hogy időben elkészüljön a randira. Mielőtt Sean megérkezett volna, elégettem az iskolában írt levelet, és kiválasztottam a megfelelő ruhát Charlie-nak, nehogy megint annyi gondot okozzon neki a nyakkendő kiválasztása. Charlie-nak, azt adtuk be, hogy Sean lemaradt egyik órán és eljött a jegyzeteimért.

Felmentünk a szobába, ahol Sean mindent átvizsgált, az ablaktól az ágyamig.

- Hiányzik valamid? – kérdezte.

- Nem, nem hinném – néztem körbe a szobában. Nem néztem még át a dolgaimat, de első látásra, minden ott volt, ahol hagytam.

- Nem akarlak elkeseríteni, de nem nagyon érzek idegen illatot. Habár van egy fura szag a helyiségben, de nem tudnám megmondani, mi az. Még soha nem éreztem ilyet, de alig lehet kivenni az illatod közül. Viszont határozottan érem.

- De hát, mi lehet az? – kezdtem kétségbeesni.

- Semmi baj, Bella. Megtalálom. Most kimegyek, hátha maradt utána valami odakint is – mondta, majd kitárta az ablakot, és kiugrott rajta.

Leszaladtam a lépcsőn, közben figyeltem, nehogy Charlie észrevegyen, de amennyire el volt foglalva, az öltözködéssel, nem hinném, hogy egyáltalán az feltűnne neki, ha hangos csattanások közepette legurulnék a lépcsőn. Követtem Seant az udvaron és néztem, hogy mindent megvizsgál.

- Na? – kérdeztem, mikor felém tartott.

- Halványan érzem itt is azt a fura szagot, de semmi más nyom. Se egy lábnyom, se egy törött ág arra, amerre a szag megy. Érdekes. Ha nincs lábnyom, azt szerintem csak azt jelenti, hogy az illető nagyon gyors, már-már annyira, hogy szinte nem érinti a lába a földet, és olyan ügyes, hogy miközben rohan, még arra is tud ügyelni, hogy egy ág se hajoljon meg vagy törjön le. Ilyenre csak egy valakik képesek…, de az lehetetlen, akkor azt érezném.

- A vámpírok – mondtam ki helyette.

- Igen. De, ha valóban vámpír lenne az illető, akkor éreznem kéne a bűzét, de ez más. Ez sem kellemes, de nem olyan gusztustalan, mint ők. – Nekem a vámpírok illatáról, nem a gusztustalan jut eszembe, hanem épp ellenkezőleg. Az a finom édes illat, amit annyiszor magamba szívtam, mikor Edward és én még együtt voltunk, olyan csodálatos és nyugtató volt. Soha nem is értettem, miért érzik ennyire kellemetlennek a farkasok őket. Igaz ez fordítva is igaz. A vámpírok sem kedvelik a farkasok illatát, pedig hát, számomra most annál csodálatosabb illat nem létezik.

- Ezt nem értem, túl gyors, hogy ember legyen, de mégsem vámpír.

- Én sem értem, de ki fogom deríteni. Még nem tudom, hogyan, de ki fogom. Figyi, most átváltozom és követem a szagot. Este, mikor Tina elalszik, még elnézek erre. És Bella, nem biztos, hogy egyedül kéne rohangálnod a sötét erdőben. Tudom, hogy Jake sem jöhet hozzád, de akkor legalább szólj nekem, hogy kísérjelek el. Majd kitalálok valamit, hogy eljöhessek addig Tinától.

- Nem akarom, hogy miattam kelljen hazudnod neki. Nem lesz bajom. Éjszaka úgy is járőrözik valaki, akkor biztosan nem merészkedik a közelbe az illető – megpróbáltam minél jobb érvet kitalálni, nehogy Seannak miattam kelljen hazudoznia Tinának.

- Ez igaz, minden este van kint valaki a fiúk közül. Rendben, de ha meggondolnád magad, szólj bátran, és jövök is.

- Oké, és Sean, köszönök mindent – hálálkodtam, és megöleltem.

Miután Sean elment, visszaosontam a házba. Felmentem az emeletre, bekopogtam Charlie szobájába, és beléptem.

Charlie épp a nyakkendőjét kötötte fel a tükör előtt. Ezúttal egy sötétszürke szmoking volt rajta, alatta pedig egy bordó ing.

- Oh, szia Bells – fordult felém, mikor észrevette, hogy ott állok.

- Remekül nézel ki – néztem végig rajta.

- Köszönöm, és azt is, hogy előre kiválasztottad a ruhát, mert valljuk be, nekem jó sok időmbe tellett volna. Hálás vagyok neked mindenért.

- Köszi, apu. Igazán nincs mit.

- Khm, akkor én most indulok is. Biztos jó leszek így?

- Teljesen biztos. – Charlie lassan már olyan volt, mint egy lány, aki az első randevújára készül egy helyes fiúval.

- Oké. Légy jó, Bella. És nem kell megvárnod, lehet most is elhúzódik késő estig.

- Oké, jó mulatást – mondtam, majd elindultam a szobámba, Charlie pedig a randevújára.

Nem tudtam, mitévő legyek. Ha átmennék Jake-hez, és Charlie esetleg korábban térne haza, akkor nekem végem lenne, és az egész tervük fuccsba menne. Ha viszont áthívnám Jacobot, akkor biztosan megérezné azt a furcsa szagot, amit Sean is érzett. Úgy döntöttem, hogy ha nehezen is, de biztosan kibírok még egy éjszakát Jake nélkül. Lementem a konyhába és tárcsázni kezdtem Blackék számát.

- Hallo? – szólt bele Billy a telefonba.

- Öhm, szia, Billy, Bella vagyok. Jake otthon van?

- Igen, máris szólok neki. – Hallottam, hogy Jacob nevét kiabálja, majd kicsivel később meg is hallottam a név gazdájának hangját.

- Igen?

- Szia, Jake – köszöntem.

- Szia, Bells. Minden rendben?

- Igen, vagyis nem igazán. Az a helyzet, hogy ma sem tudok elmenni hozzád. Ugye, Charlie ma is randizik, és ha hazajön, biztosan bejön megnézni, hogy itthon vagyok-e.

- Nincs semmi baj, szerelmem. Már nem kell sokáig kibírnunk ezt a helyzetet.

- Remélem. Annyira hiányzol már.

- Te is nekem, de holnap reggel találkozunk.

- Már alig várom.

- Aludj jól, kedvesem.

- Te is, szia.

- Szia – köszönt el, majd letette a telefont. Összerezzentem, mert egyszer csak kopogtattak az ajtón.

Kinéztem az ablakon, és Sean láttam az ajtó előtt álldogálni. Odasétáltam, hogy beengedjem.

- Szia, már vissza is jöttél? – kérdeztem.

- Igen, pár kilométerre, keletre eltűnt a szag. Nem hinném, hogy ma még visszajönne. Paul lesz ma az ügyeletes járőr. Nem kell félned semmitől. Vigyázunk rád.

- Oké, nagyon köszönöm.

- Igazán nincs mit, jó éjt, Bella – mondta, majd hatalmas lépésekkel átszelte az utat az erdőig és el is tűnt a fák között.

Felmentem a szobámba, és leellenőriztem, hogy be van-e zárva az ablakom. Mikor mindent rendben találtam, befeküdtem az ágyba, elővettem a kedvenc könyvem és olvasni kezdtem.

Éjszaka közepén a szobaajtóm nyitódására ébredtem, amitől még a szívverésem is leállt egy pillanatra. Majd, mikor kitisztult a látásom, lenyugodtam, mert csak Charlie volt az.

- Apu, most értél haza? – kérdeztem álmos hangon, és felkapcsoltam a villanyt.

- Igen. Ne haragudj, hogy felébresztettelek, csak megnéztem, hogy jó vagy-e. – Pontosabban, hogy itthon vagyok-e.

- Igen, minden rendben – nyugtattam meg.

- Látom, ajándékot kaptál tőle – bökött a fejével az ágyam másik végébe. Követtem a mozdulatát, és ehhez képest az előző riadtságom semmi volt. Egy újabb ajándék, és ezúttal úgy járt itt a szobámban, hogy én is itt voltam. Nyugodtam aludtam, miközben az a valaki, itt volt. Gyorsan fegyelmeztem az arcvonásaimat, és visszanéztem Charlie-ra, aki még mindig az ajtóban állt.

- Öhm, igen – válaszoltam. – Attól, hogy még nem…

- Bella, azt hiszem, holnap beszélnünk kell pár dologról. De most megyek, én is lefekszem. Aludj jól. – Tudtam, miről fogunk holnap beszélni. Biztosan azt is meg fogja tiltani, hogy bármit is elfogadjak Jake-től, noha ezt a csomagot történetesen nem is tőle kaptam, hanem attól a valakitől, aki az életemre tört. Odanyúltam a csomagért, és kibontottam. Egy újabb rózsafej volt benne, egy levéllel. Kihajtogattam a papírt, és ugyanazok az ívelt betűk fogadtak.

Gyönyörű Bellám!

Annyira nehéz meglennem nélküled, de már nem kell sokáig kibírnom. Hamarosan találkozunk, és boldogok lehetünk együtt. Fogadd el ismét tőlem, ezt a rózsát, és tudd, hogy nagyon szeretlek!

Hódolattal: D. C.

Várom a véleményeket!! :D

2011. március 7., hétfő

~ II/9. rész ~

A levélre meredtem és elfogott a félelem. Az a tudat, hogy egy idegen járt a szobámban és egy ilyen levelet hagyott hátra, teljesen megbénított. A papír zizegni kezdett az ujjaim között, ahogy a kezem heves remegésbe kezdett. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit még több követett. Még egyszer elolvastam a levelet, pedig már első olvasásra is minden egyes szó beleégett a fejembe. És az égető fájdalom, amit a tüzes betűk okoztak, egyre erősödött. A levél kihullott a kezemből, és ujjaim a halántékomra tapadtak, hogy megakadályozzák, hogy szétrobbanjon.

Ki ez a D. C.? És mit akar tőlem? Mi az a minden, amire céloz? Nem, nem, nem, azt hittem, hogy végre biztonságban vannak a szeretteim, az nem lehet, hogy megint miattam kerüljenek veszélybe. Nem, azt nem engedhetem. De mihez kezdjek? Nem ismerek semmi féle D. C. monogramú illetőt. És mit jelent az, hogy „ismét találkozunk”, ezek szerint már találkoztam vele, de hol? Nem jártam sehol sem mostanában, csak az iskolában és persze, La Pushban. Az erdő! – esett le hirtelen a tantusz. Mi van, ha ő az, akit láttam? Mi van, ha mégsem képzeltem, hanem tényleg volt ott valaki? De akkor miért nem érezték a fiúk, és egyáltalán miért nem volt ott semmi nyom, ami utalt volna arra, hogy valaki járt ott? Annyi kérdés fogalmazódott meg bennem, de egyikre sem volt semmi válaszom. De nem mondhatom el senkinek, Jake nem tudhatja meg. Nem, akkor soha többé nem engedné meg, hogy éjjel elmenjek hozzá, és azt sem akarom, hogy miattam aggódjon. De egyedül semmi esélyem kideríteni, ki lehet ez a D. C..

Sean. Seannak talán elmondhatnám, ő talán segítene. És Jake sem tudná meg tőle, mert Sean Pueblo vérének köszönhetően, Jacob csak azt tudja kiolvasni a fejéből, amit Sean megenged neki. Igen, Sean az egyetlen reményem. Ő tud csak segíteni rajtam. De, ha Tina megtudja Seantól, akkor Jake is rá fog jönni. Valahogy muszáj rávennem, hogy hazudjon, vagy legalábbis titkolózzon a lenyomatának.

Miért, miért történik ez velem újra és újra? Miért nem adatik meg nekem a normális élet? Ordítani tudtam volna, hogy kiadjam magamból a felgyülemlett feszültséget, dühöt, szomorúságot, de elfojtottam magamban. Erősnek kell maradnom, hogy Jacob ne sejtsen meg semmit. Nem engedhettem meg magamnak a gyengeség luxusát.

Összegyűrtem a levelet és beletömködtem a dobozkába a rózsával együtt. Levittem a konyhába, fogtam egy gyufát, és meggyújtottam a mosogató felett. A papírdobozka hamar lángra kapott, és azonnal bedobtam a mosogatóba. Néztem, ahogy a lángok magukba ölelik a kis kockát a tartalmával együtt, majd nem maradt más vissza belőle, csak a szürke hamu. Hamu, ami beszennyezte a szürke fémet, ugyanúgy, mint az elmémet is. Megnyitottam a csapot, hogy a víz örökre elmossa a piszkot, de a fejemből nem lehet ilyen könnyen kimosni azt, ami a levélben volt. Néztem, ahogy a víz örvénylő karikákba fodrozódva eltünteti minden kis maradványát az „ajándékomnak”, majd mikor újra az üres kagyló volt előttem, ismét hullani kezdtek a könnyeim. Az utolsó könnycseppek, amiket a kéretlen küldemény miatt hullatok.

Mikor visszabotorkáltam a szobámba, ismét félelem lett úrrá rajtam. Itt járt. Beszennyezte az életem, úgy, mint a hamu a mosogató kagylóját. Mély levegőt vettem, és elindultam az ágyam felé. Leültem rá, és végigfutott a hideg a hátamon. Hozzáért a takarómhoz, és ki tudja még mihez, ami a szobában van. Nem bírtam itt maradni. Charlie szobájából előkerestem egy plédet és lementem a nappaliba. Elfeküdtem a kanapén, és bebugyoláltam magam a kockás takaróba. A puha anyag azonnal melegíteni kezdett, de én mégis teljes testemben vacogtam. Próbáltam koncentrálni, hogy leállítsam a remegést, de hiába. Mindenem reszketett, mint viharos szélben a falevelek.

Nem tudom, mennyi időt tölthettem így, de egyszer csak Charlie hangját hallottam meg, ahogy a nevemen szólongat.

- Bella, Bells! – Megéreztem a kezét a vállamon. Kinyitottam a szemem és Charlie barna szemeit láttam magam előtt.

- Apu, már haza is jöttél? – ásítottam, miközben felültem a kanapén.

- Hát, elég késő van már – bökött fejével a kandallón álló óra felé. Követtem a tekintetemmel, és a kis óra hajnali egyet mutatott. – Egy kicsit elbeszélgettük az időt – mosolygott. Eszembe jutott, hogy Charlie Tamara nénivel randevúzott. Teljesen ki is ment a fejemből a tervünk, mely szerint, ha Charlie és Tina anyukája összejönnek, akkor Charlie talán újra jóban lesz Jacobbal.

- És milyen volt a randevú? – kérdeztem mosolyt erőltetve az arcomra. Ahhoz képest, hogy egész jól haladtunk a tervvel, jobban is örülhettem volna, de most nem voltam képes több örömöt kisajtolni magamból.

- Hát – Charlie arca vörös árnyalatot öltött -, nagyon jó. Sokat beszélgettünk, és hát Tamara nagyon rendes nő. És…

- És? – sürgettem, mert hirtelen elhallgatott.

- És, elhívtam holnapra, egy újabb randevúra.

- Ez szuper, apu! – Az, hogy láttam Charlie mennyire ki van pirulva a boldogságtól, örömmel töltött el. Legalább neki megadatik a boldogság. És ez számomra sokat jelentett. Ha a terv azon része, hogy Charlie belátja, hogy tévedett Jake-kel kapcsolatban nem is válik be, azzal is boldogabb lettem volna, hogy legalább Charlie-nak nem kell többé egyedül lennie. De számomra Jake volt minden, el sem tudnám képzelni nélküle az életem. Ha valami baja esne, vagy soha többé nem lehetnénk együtt, akkor nem lenne miért élnem. Most már Charlie-ra nem kellett annyira ügyelnem, hiszen, ha Tamara nénivel komolyabbra fordulnának a dolgok, akkor ő tartaná benne a lelket, ha velem történne valami. És Renée, neki ott van Phil, nincs rám szüksége.

- Igen, és mindezt neked köszönhetem, Bells – ölelt magához. – De, te hogyhogy itt alszol? – kérdezte, mikor eltolt magától, hogy rám nézhessen.

- Öhm, csak meg akartalak várni. Kíváncsi voltam, hogy bejött-e Tamara néninek a nyakkendőd – hazudtam. Úgy is bele kellett jönnöm a hazudozásba, hiszen a napjaim most már arról fognak szólni, hogy a szerelmemnek hazudok, és mindenkinek, aki közel áll hozzám. Könnyek kezdték el szúrni a szemem és a torkomban is egy óriási gombóc volt kialakulóban, de elfojtottam a kitörni készülő sós cseppeket és egy nagyot nyeltem, hogy a gombócot is sikerüljön legyőzni. Az elsővel sikerrel jártam, de a gombóc továbbra is feszítette a nyelőcsövemet.

- Most már felmehetsz nyugodtan a szobádba, én is megyek, lefekszem – mondta, majd nyomott egy puszit a homlokomra és elindult fel az emeletre.

Tudtam, hogy nekem is fel kéne mennem, hiszen nem alhatok ezen túl minden este a nappaliban, mert Charlie-nak biztos feltűnne, hogy valami nincs rendben, és ezt nem akartam. Elindultam hát én is utána, majd becsuktam magam mögött a szobám ajtaját. Nagyot sóhajtottam, odamentem az ágyamhoz és lefeküdtem rá. Próbáltam nem gondolni arra, hogy egy idegen járt a szobámban, de nem sok sikerrel.

Most már nem mehetek el Jake-hez, hiszen mire odaérnék, már jöhetnék is vissza. De hogyan értesíthetném, hogy ne aggódjon miattam, mielőtt még idejönne? Nem telefonálhattam, mert akkor felébreszteném Billyt. Tina még biztosan fent van, és ha vele van Sean, akkor ő elmehetne hozzá, szólni neki. Visszamentem a konyhába és tárcsázni kezdtem. Szerencsére Tina vette fel.

- Szia, Tina – szóltam bele a kagylóba.

- Bella, képzeld, anya csak úgy ragyog. Rég láttam ilyennek – újságolta nagy örömmel Tina.

- Igen, Charlie-nál is ez a helyzet. Nagyon boldognak látszik.

- Ez szuper. És akkor lehet, hamarosan már te és Jake is újra együtt lehettek.

- Igen, remélem. És, ha már Jacobnál járunk, Sean ott van nálatok? – érdeklődtem.

- Igen, miért?

- El tudnád küldeni Jake-hez, hogy szóljon neki, ma már nem tudok átmenni hozzá? Nem telefonálhatok oda, hiszen Billy biztosan alszik. És Charlie korán kel, mire odaérnék és vissza, azzal teljesen elmenne az idő. És azt sem akarom, hogy aggódjon miattam.

- Igen, persze. Mondom neki. És nyugi, meg fogja érteni. Hiszen, ha minden így folytatódik, akkor már nem kell sokáig folytatnotok a titkos találkáitokat.

- Köszönöm, és bocsánat a késői zavarásért.

- Nincs semmi, megvártam anyut, szóval nem ébresztettél fel. És nagyon szívesen. Jó éjt, Bella, holnap találkozunk.

- Jó éjt – köszöntem én is el, és letettem a telefont.

Visszaosontam a szobámba, és ismét befeküdtem az ágyba. Alig mertem lecsukni a szememet, mert attól tartottam, hogy az a valaki, bármikor visszajöhet. De túl fáradt voltam ahhoz, hogy egész éjjel ébren legyek, a szemeim lassan elnehezültek és elaludtam.

Reggel, mikor megszólalt az ébresztőm, azonnal kipattantak a szemeim. Kikászálódtam az ágyból és gyorsan összekészülődtem. Alig vártam, hogy végre Jake ölelő karjai közt lehessek. Nagy nehezen legyűrtem egy szendvicset, majd beültem a kocsiba és elindultam az iskolába. Valószínűleg én leszek az első, aki odaér, de nem érdekelt. Reménykedtem benne, hogy Jacob is úgy gondolkodik, mint én, és ő is előbb bejön ma.

Mikor megérkeztem a parkolóba, még egy autó sem volt ott. Nem szálltam ki, inkább itt vártam, hogy megjelenjen Jake piros autója. Szerencsére nem kellett sokáig várnom, mert hamarosan meg is pillantottam a várva várt autót. Jake hatalmas mosollyal az arcán kiugrott a kormány mögül és felém rohant. És is kiszálltam és elindultam felé.

- Bells, szerelmem – szorosan magához ölelt.

- Jake, úgy hiányoztál. Nem tudtam átmenni tegnap, Charlie későn ért haza – magyarázkodtam.

- Semmi baj, Sean volt nálam és szólt, hogy nem tudsz jönni. Az igazat megvallva már azon gondolkodtam, hogy én megyek el hozzád, de tudtam, hogy nem éljenezted volna.

- Hát valóban nem. Ha összefutottál volna Charlie-val, ki tudja, hogy reagált volna.

Bementünk az épületbe, kivettem a könyveimet a szekrényből, majd Jake bekísért a terembe, és leült mellém.

- Sean azt is elmondta, hogy nagyon jól halad a tervetek – mosolygott rám szerelmem.

- Igen, eddig nagyon úgy tűnik, hogy kölcsönös a vonzalom kettejük között.

- Akkor már nem kell sokszor kilopakodnod hozzám. Nagyon örülök, hogy minden este veled lehetek, de nem szeretem, ha egyedül járkálsz az erdőben. – Egy pillanatig azt hittem, hogy Jake tud a „titkos hódolómról”, de gyorsan elsepregettem ezt a feltételezést és egy mosoly kíséretében így szóltam:

- Tudod, elég izgalmas ez az egész. Várni, míg Charlie elalszik és utána kiosonni a házból, majd végig sétálni egyedül a sötét erdőben, hogy a szerelmemmel lehessek.

- Hát, mondasz valamit – csókolt meg Jake.

- Khm, khm. – Sean állt az asztalunk előtt, és ránk vigyorgott. – Na de, fiatalok, az iskolában nem kéne!

- Haver, ti mit szoktatok csinálni Tinával, hmm? – vágott vissza Jake.

- Öhm, izé…- vakarta meg szórakozottan a fejét. - Hé, Bella – váltott témát Sean -, most már komolyan el kéne gondolkodnotok a társkereső cégeteken. Hallottam a nagyszerű hírt. Gratulálok. Oké, oké, tudom, ne igyunk előre a medve bőrére, de akkor is, nagyon jók vagytok.

- Sziasztok – Carolyne haladt el mellettünk, majd leült a helyére.

- Köszi, Sean, majd megfontoljuk a dolgot. Ja, és köszönöm, hogy este szóltál Jake-nek, hogy nem tudok menni.

- Nagyon szívesen. Hű testőröd mindent megtesz, hogy jobban érezd magad – meghajolt, majd leült ő is a helyére, Car mellé.

- Bells, mennem kell, szünetben találkozunk – puszilta meg a szám, majd kiment a teremből.

Időközben a helyiség megtelt a diákokkal és a tanár is hamarosan megérkezett. Nem igazán tudtam figyelni az anyagra, végig azon járt a fejem, hogyan is mondhatnám el Seannak az egészet, hiszen szünetben Jake és Tina is a közelünkben lesznek. Legutóbb én figyelmeztettem Seant, hogy ne levelezzünk órán, mert rossz kezekbe kerülhet, ami egyszer meg is történt, de akkor szerencsére nem volt semmi olyan az üzenetben, amiből Carolyne valamire is rájöhetett volna. De most nem volt más választáson. Kitéptem egy lapot a füzetemből és írni kezdtem.

Sean, tudom, hogy nem kéne leveleznünk, de ez most nagyon fontos. Valaki járt a szobámban és egy levelet hagyott hátra nekem egy rózsával. A levélben az állt, hogy szeret engem és mindent megtesz, hogy az övé legyek. A levél végén csak egy monogram volt: D. C. Fogalmam sincs, ki lehet az, de rossz érzésem van, nagyon rossz. Csak te tudsz nekem segíteni. Nem tudhatja meg sem Jacob, sem pedig Tina. Nem akarom, hogy miattam aggódjanak. Tudom, hogy Jake nem tudja kiolvasni belőled, és azt sem akarom, hogy Tinának hazudj, de nem tehettem mást. Szükségem van valakire, aki segít kideríteni, ki lehet az. Kérlek, segíts nekem!


Nagyon várom a véleményeteket, remélem írtok pár szót! :D