~II/13. rész~

Jacob szemszöge

Nagy nehezen beleegyeztem, hogy Bella egyedül sétáljon haza. De nem kell féltenem őt, hiszen valaki a fiúk közül úgy is járőrözik, és azóta nem is volt semmi probléma, mióta a vöröset elintéztük.

Port Angeles felé az út nyugodt volt. Alig akadt egy-két autó az utakon. Bent a városban sem volt óriási a forgalom, így könnyen odaértem az úti célomhoz. Kiszálltam a kis bolt előtt, és bementem. A helyiségben, kis vitrinekben különféle nemesfémből, csillogó-villogó ékszerek voltak elhelyezve. Az egyik pultnál egy középkorú nő mosolygós arccal fogadta megjelenésem.

- Jó napot, segíthetek valamiben? – kérdezte, mikor a gyűrűk felé vettem az utam.

- Öhm, azt hiszem, igen. Eljegyzési gyűrűt szeretnék venni a szerelmemnek.

- Oh, nem szerencsés még gratulálni, de fogadja jókívánságomat – mondta, majd nekiállt kihúzkodni a kis fiókokat, melyek a gyűrűket rejtették.

- Nagyon köszönöm – mosolyogtam, majd lenéztem az előttem lévő gyűrűtengerre.

- Esetleg van valamilyen elképzelése?

- Nem is tudom. Konkrétan nincs, a lényeg, hogy nagyon különleges legyen.

- Hmm, különleges – gondolkozott el hangosan. – Esetleg ez? – mutatott fel egy vékony karikájú, de annál nagyobb gyémánt ékköves darabot. Nagyon szép volt, de nem éreztem úgy, hogy az lenne a megfelelő.

- Gyönyörű, de inkább még nézelődnék. – A nő bólintott, majd visszarakta a gyűrűt a tárolójába.

További sikertelen próbálkozása után, kihúzott a pult legaljáról még egy fiókot, amiben kevésbé csillogó ékszerek voltak, de amikor a pillantásom a fiók felső jobb sarkába tévedt, tudtam, tudtam, hogy ez az a gyűrű, ami Bellának tökéletes lenne.

- Ezt kérném szépen – mutattam rá a legszebb gyűrűre, amitől a nő arcán megkönnyebbülés terült el.

- Remek választás. Ez a gyűrű, már évtizedek óta itt van, de úgy háromszáz éves lehet. Valaha egy hercegnő viselte. A nagyapám szerint azért nem vette meg senki, mert sokan nem ismerik fel az igazi szépséget. A hercegnő vőlegénye, olyan fiatalember volt, aki állítólag különleges volt. Tudja, sok legenda keringett akkoriban. Állítólag azzal a fiúval, aki megkérte Lady Margaret kezét, minden holdtöltekor különös dolgok történtek. – A nő hangja szinte suttogássá csendült. – Minden teliholdas éjszakán eltűnt a kastélyhoz közeli erdőben, és reggelente ruha nélkül, különös sebekkel tért haza, amik órák múlva be is gyógyultak. Az a fiú nagyon szerette a hercegnőt, ezért ezt a különleges gyűrűt csináltatta szerelme zálogaként. De az eljegyzés utáni nap a fiú eltűnt, és senki nem hallott többet felőle. Remélem, nem ijesztettem el ettől a szépségtől, de kötelességemnek tartottam, hogy átadjam önnek a már régóta a családomban keringő mondát. Hogy mi igaz, és mi nem, az titok marad az örökkévalóságig.

- Köszönöm, hogy elmondta, és nem ijesztett el. – Éreztem, hogy van valami különleges ebben a gyűrűben. Lady Margaret vőlegénye farkas volt. És azt hiszem, van egy sejtésem, hogy mi történt vele. Vámpírok, vámpírok ölték meg őt, és ezzel a hercegnőt, örök szomorúságra ítélték.

Kifizettem a gyűrűt és elindultam vissza, hogy megkérjem Bella kezét. Az út ezúttal sem volt túl forgalmas, így visszafelé is olyan könnyen kijutottam a városból, mint befelé menet. Mikor elhagytam a város névtábláját, megszólalt a telefonom. Kihalásztam a nadrágom zsebéből, és fogadtam a hívást.

- Szia, Jake – Tina volt az.

- Helló, Tina.

- Jake, veled van Sean? – kérdezte kissé idegesen.

- Nem, miért?

- Mióta eltűnt szünetben, azóta nem láttam sehol. Még soha nem volt ilyen. Nem tudod, merre lehet?

- Sajnos nem, de nyugodj meg, csalánba nem üt a ménkű.

- Igen, persze, de ez akkor is fura. Kezdek aggódni.

- Figyi, hívd fel Saméket, ők hátha tudják – javasoltam.

- Már megtettem. Ők sem látták reggel óta. És Paul sem hallja sehol, szóval ember alakban van, vagy nagyon nem akarja, hogy megtudják, hol jár. De ilyet miért tenne? Jaj, annyira rossz, hogy képes kizárni titeket.

- Nyugodj meg. Hamarosan visszaérek a városba, és megkeressük. Nálatok találkozunk.

- Oké, köszi, szia – letette a telefont.

Délután Bella is kereste Seant, és még azóta sem került elő? Hol csavarog az a hülye gyerek? Ha megtalálom lesz egy-két szavam hozzá az biztos. Kezdtem én is átvenni a lányok aggodalmát. Valóban nem volt még ilyen, hogy senki ne tudott volna róla. Ha nekünk nem is köti az orrunkra, ha már ezt urasága megteheti, akkor legalább Tinának mondaná meg, hova megy. Túl nagy kérés lenne?

Gyorsítottam, az amúgy már így is gyors tempómon, és mikor beértem a városba, Tináék felé vettem az irányt. A lány már várt rám a ház előtt, és, amint megálltam, be is huppant mellém.

- Jaj, Jacob, nagyon rossz érzésem van – könnyek csillogtak a szemében.

- Nem lesz semmi baj, Sean kemény csávó, tud magára vigyázni, és különben is, mi bánthatná? Az egyetlen ellenségünket megéreztük volna. És Sean különben sem olyan önfejű, hogy egyedül rohanjon az ellenség markába.

- Remélem, igazad van – sóhajtott, letörölte könnyeit, de a feszültség egyre gyűlt a kocsi légterében. Ráléptem a gázpedálra és Samék felé hajtottam.

Bella szemszöge

A bőre halványan, de úgy csillogott, mint a… vámpíroké. Ez lehetetlen, ha tényleg vámpír lenne, akkor Jake érezte volna a közelben, és Sean is. De nem így történt. Jacob elment, Sean eltűnt, és én itt állok D. C.-vel szemben.

- Mit akarsz tőlem? – a hangom bátran csengett, pedig belül nagyon is féltem. Nem tudtam, mi fog történni és kezdtem félni Sean miatt is. Mi van, ha mégis azért rohant el, mert megérezte ezt a fiút, és valami baj történt vele? Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha miattam valami történik Seannal.

- Bella – szólalt meg bársonyos hangon -, hiszen mondtam neked, hogy hamarosan újra találkozunk. És itt vagyok, eljöttem érted. Nem tudok nélküled élni. Mikor először megláttalak, tudtam, hogy egyszer az enyém leszel. Nem érdekel, mit kért tőlem, nekem más terveim vannak veled. Nehéz volt a közeledbe férkőznöm, de nem annyira, mint először hittem. Az ölebeid állandóan az erdőt járják, de szerencsére emberi génjeimnek köszönhetően nem tudnak olyan könnyen kiszagolni, mint Őt. A barátocskád, aki múltkor követni próbált eléggé pórul járt most. De minek üti más dolgába a bolhás orrát?

- Mit csináltál vele? – szűrtem a fogaim között. – Ha valami baja esett, akkor…

- Akkor mi lesz? Bella, kérlek, nem tudsz ellenem mit tenni, és a többi kutya sem. Ők nem is tudják, mit keressenek, és mivel az a másik nem tudja őket figyelmeztetni, így előttem szabad az út.

- Soha nem fogok veled menni! – jelentettem ki határozottan. – És még egyszer megkérdezem, mit csináltál Seannal?

- Oh, vele már nem kell foglalkoznod. Jó helyen van. – Nem, nem, nem. Sean, nem. Óriási gombóc nőt a torkomban és a könnyek hullani kezdtek a szememből. Sean meghalt, az nem lehet. És miattam, minden miattam van. – Bella – hirtelen mellettem termett -, ne sírj, kérlek – törölte le arcomról a könnyeket. Bőre olyan volt, mint egy emberé, nem volt se hideg, mint a jég, se meleg, mint a tűz. Nem, ő csak félig volt vámpír. És valaki más feladatot szabott ki számára, amit ő úgy döntött, megszeg.

- Ki vagy, és miért…? – Nem bírtam befejezni a mondatot, a torkomban lévő gombóc egyre jobban növekedett bennem, félő volt, ha nem hagy alább, megfulladok. Immár reszkettem a zokogástól, és nem bírtam megmozdulni még akkor sem, mikor karjai körém fonódtak.

- Daniel Cass vagyok, és már mondtam, miért vagyok itt. Bella, szeretlek – suttogta a fülembe. Mikor lehelete lágyan csiklandozni kezdte a fülemet, megborzongtam. Muszáj volt elfelejtenem a félelmet, el kell menekülnöm. Egy pillanatra lehunytam a szemem, és Jake mosolygós arca jelent meg előttem. Jake, nem adhatom fel a szerelmünket, ki kell tartanom. Eltaszítottam magamtól, és teljes erőből futni kezdtem. Hallottam, hogy hangosan felnevet mögöttem, de nem fordultam hátra. Hirtelen a nevetés alábbhagyott, és nem bírtam ki, hogy hátra ne nézzek. Egy pillanatra hátrafordultam, de nem volt már ott, majd abban a pillanatban beleütköztem valamibe. – Bella, nem tudsz elmenekülni előlem – ragadtam meg a kezem.

- Eressz el! – kiabáltam.

- Nem tudsz elfutni. Előlem nem. Kár a gőzért. Jobb, ha beletörődsz, hogy az enyém vagy. Sajnálom, hogy kényszerítenem kell, de nincs más választásom. Magadtól nem jössz velem, ezért kénytelen leszek elvinni téged erőszakkal. Figyelmeztetett, de engem nem érdekel. Azok a kutyák úgy sem fognak megtalálni minket – szemeivel az erdőt kezdte fürkészni, és mintha valamin nagyon gondolkodott volna.

- Ki? Kifigyelmeztetett? – szólaltam meg hirtelen. Minél tovább húzom az időt, annál több esélyem van megmenekülni.

- Hmm? – nézett rám értetlenül, mintha alig hallotta volna a kérdésem. – Ja. Hát Ő, Victoria. – Éreztem, hogy a maradék bátorságom is kiszáll a testemből, és, ha Daniel nem kap el, összeesek. Victoria meghalt. De még a halála után is kísért engem. Ez nem lehet igaz. Vége lesz már ennek valaha?

- Victoria… - suttogtam, mintha attól félnék, hogyha kiejtem a nevét, rögtön megjelenik.

- Igen, Ő. Sokat mesélt nekem rólad, és a kedvenc vámpírjaidról. Az a hogy is hívják? Ja, igen, Edward, megölte a barátját, Jamest. Megesküdött, hogy addig nem nyugszik, míg meg nem bosszulja. Mikor ide készült, hogy végleg végezzen veled, megesküdtetett, hogy, ha nem térne vissza, elvégzem helyette a feladatot. De, mikor megláttalak, nem voltam rá képes, hogy megöljelek. Pedig oly’ könnyű lett volna. Főleg, mikor olyan édesen aludtál. Olyan könnyen eltörhettem volna azt a csinos kis nyakad, de nem voltam rá képes. Inkább megszegem az ígéretem, minthogy megöljelek. Bella, azt akarom, hogy örökké együtt legyünk, és ezen én könnyen tudnék segíteni, csak egy harapás és miénk az örökkévalóság. Persze, nem vagyok az erőszak híve, úgyhogy felajánlok neked egy választási lehetőséget: megengeded magadtól, hogy átváltoztassalak, vagy kénytelen leszek mégiscsak erőszakhoz folyamodni.

- Nem, soha. Nem leszek olyan, mint te! – kiabáltam, és ismét sikerült kibújnom az öleléséből és rohanni kezdtem. Tudtam, hogy hiába, de harc nélkül nem fogom feladni az életem. Soha. És akkor, éles fájdalom hasított a vállamba.

Jacob szemszöge

Mikor Samékhez értünk, Tina kipattant az autóból és a ház felé rohant. Én is kiszálltam, és követtem.

- Emily, Sam merre van? – kérdezte sietősen Tina.

- Az előbb ment el itthonról. Miután hívtál, hogy Sean eltűnt, úgy döntött, utána jár az ügynek. Nem lennék Sean helyében, ha előkerül. Azt hiszem, Sam nem fogja annyiban hagyni, hogy szó nélkül lelépett valahova – közölte Emily.

- De, Sean nem tenne ilyet. Érzem, hogy valami baj van – Tina szemeiben ismét könnyek csillogtak.

- Tina, nyugodj meg! Mi baja történhetett volna? – ölelte magához Em Tinát.

- Nem tudom, csak olyan fura érzésem van – szipogta.

- Tina, átváltozok és megkérdezem a többieket, hogy van-e hír. Oké? – kérdeztem tőle, és választ nem várva, kiviharoztam a kis konyhából.

Amint átalakultam, egyből meghallottam a többieket. Senki nem látta sehol sem Seant. Úgy tűnik, vagy tényleg nem akarja, hogy tudjunk róla, vagy nincs farkas alakban. Egy biztos, ha megkerül, Sam nem áll jót magáért. Miután visszaváltoztam, bementem Tináékhoz, hogy közöljem velük semmi hír.

- Senki nem hallja. Persze, ez nem jelenti egyből azt, hogy baj van. Szóval… - elhallgattam, mert mind a ketten olyan arcot vágtak, mintha meghalt volna valaki. – Mi történt? – kérdeztem.

- Jacob – lépett oda hozzám Emily. – Tina telefonált Belláékhoz, hogy megkérdezze nincs-e ott Sean, de Charlie azt mondta, még nem ért haza.

- Az lehetetlen. Én azóta már Port Angelest is bejártam. Már rég otthon kéne lennie. Ezt nem értem. Megyek, megkeresem. – Most már éreztem, min mehet át Tina. És engem is elfogott egy fura, baljós érzés. De nem szabad rögtön rosszra gondolnom. Bella biztosan jól van, csak megállt valakivel beszélgetni, és elszaladt az idő.

Kirohantam a konyhából, beültem a kocsiba és elindultam vissza az iskolához.

Várom a véleményeket!! :)